jó hangulatú ünnepség

2020.07.11. 07:00

Tizenöt éve működik az ajkai otthon

Fennállása 15. évfordulóját ünnepelte a Méltó Élet Esélye Idősek Otthona. A munkatársak nagy ünnepséget terveztek, de a járványveszély miatt csak a lakók ünnepeltek, vendégeket nem hívtak.

Tisler Anna

Az ünnepségen a lakókat is köszöntötték

Fotó: Györkös József

Ügyeltek a szabályok betartására, a megfelelő távolságra és a maszk viselésére. Köszöntőjében Mihályi Melinda, a szociális szolgáltató és gondozási központ intézményvezetője elmondta, hogy a lakók és munkatársak részéről is nagy várakozás előzte meg a 2005. július elsejei nyitást. A város vezetése egy belügyminisztériumi pályázaton nyerte az idősotthon építésére a pénzt.

Mihályi Melinda kiemelte: az elmúlt másfél évtizedben sok jó dolog történt, természetesen voltak nehezebb napok, de mindig arra törekedtek, hogy szebbet és jobbat nyújtsanak az időseknek. Igyekeznek mindig megújulni, érdekes programokat biztosítani. A munkatársak elkötelezett szakemberek, akik számára a munkájuk a hivatásuk. A fenntartó önkormányzattal együttműködve képviselik a szépkorúak érdekeit.

Dorner László alpolgármester Schwartz Béla polgármester és az önkormányzat nevében köszöntötte a lakókat, majd hozzátette, jó döntést hozott a képviselő-testület, amikor az otthon megépítéséről döntött. Dorner László azt mondta, a továbbiakban is kiemelten foglalkoznak az idős korosztállyal, olyan intézkedéseket hoznak, amelyek könnyebbé teszik az életüket. Az alpolgármester megköszönte a lakóknak, hogy betartották a szabályokat, megértőek és együttműködőek voltak.

Az ünnepségen a lakókat is köszöntötték
Fotó: Györkös József

Dorner László emléklapot adott át Szabó Istvánnak, Kovanecz Tibornénak és Törkenczy Ilonának, akik nyitás óta az otthon lakói, majd jó egészséget és sok-sok örömöt kívánt a jelenlévőknek. Tóth Sándor lakó pedig verssel és dallal köszöntötte kortársait és a gondozókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!