jövőbe fektetett energia

2018.01.15. 17:30

Lerakták az új, négy csoportszobás óvoda alapkövét Nemesvámoson

Szeretnék, ha augusztusra gyors, szorított tempóban elkészülne az új óvoda, és szeptembertől már a 21. századnak megfelelő körülmények közé járhatnának a gyerekek.

Molnár Sándor

A településen jelenleg három csoportszobás óvoda működik, amely az engedélyek alapján 75 gyermeket láthat el. Az intézmény hosszú évek óta 120 százalékon üzemel, és évente 20–30 gyermek születik a községben. A jelenlegi épület évről évre szűkösebb lesz, ezért az önkormányzat 2016-ban a Területi Operatív Program adta lehetőséggel élve pályázatot adott be az új óvoda megépítésére, amelyen bruttó 460,4 millió forint támogatást nyert. A hétfői ünnepélyes alapkőletételen Ovádi Péter köszöntőjében elmondta, hogy a jövőbe fektetett energia mindig megtérül.

– Az én olvasatomban egy óvodafejlesztés az több, mint egy egyszerű kivitelezés, hiszen üzenet értéke van. Például az, hogy a település töretlenül fejlődik. Az, hogy az itt élők jól érzik magukat és itt képzelik el a jövőjüket is. Az pedig, hogy az óvoda csoportszáma is bővül, azt jelenti, hogy van utánpótlás és a gyerekek száma is növekszik – fogalmazott a Fidesz választókerületi elnöke. Kiemelte, hogy Nemesvámos önkormányzata jól gazdálkodik, hiszen a támogatás mellé 70 millió forintos önrészt biztosít.

Polgárdy Imre a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy 2018 a megvalósulások éve lesz, mert a TOP-os pályázatok nagyrészt ebben az esztendőben valósulnak meg. Arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ebben a pályázati kiírásban a Veszprém Megyei Önkormányzat 25 pályázatot támogatott eddig, nagyjából 3 milliárd forint értékben, amelyből a második legnagyobb összegű a nemesvámosi.

Sövényházi Balázs polgármester kiemelte, hogy már 10 éve várnak erre a projektre, és talán a legjobban az óvónők örülnek annak, hogy egy új, korszerűbb és nagyobb óvodában dolgozhatnak nemsokára. Az új intézmény négy csoportszobából áll majd, 62 négyzetméteres tornaszobával, két összenyitható teremmel és saját főzőkonyhával, amely kiszolgálja a későbbiekben megépülő bölcsődét, az iskolát és a szociális étkeztetést is. Az óvodához terveztek egy csodálatos kertet is, amely szervesen kapcsolódik majd a szomszédos szabadidőparkhoz.

A polgármester bejelentette, hogy a régi óvodát szeptember, október és november folyamán átalakítják, és ennek köszönhetően, 2019 január elsejével elindítják a településen a bölcsődei szolgáltatás is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!