Katona Péter ötkarikás élményei

A matematikával szoros kapcsolatot ápoló emberhez méltóan statisztikákkal nyitja a beszélgetést Katona Péter, aki július elején indult Veszprémből, s közel másfél hónap elteltével ért Londonba. Kérnem sem kell, már sorolja is, hogy 44 nap alatt 2600 kilométert tett meg, 37 éjszakát kempingekben töltött, mindössze hat alkalommal szállt meg motelekben vagy épp barátoknál. A legnagyobb távot Franciaországban abszolválta (860 km), de németországi (763 km) és az osztrák (484 km) sem mondható kevésnek. Érdekesség, hogy a célországnak számító Angliában mindössze 220 kilométert kerekezett.

- Még nincs vége az adatoknak - jegyzi meg nevetve, majd mondja is tovább. - Az előzetes terveimnek megfelelően kényelmes tempóban haladtam. Nagy szerencsém, hogy tanárként szabad a nyaram, így volt időm megnézni az engem érdeklő nevezetességeket. Összesen harminc napot kerékpároztam, s tizenhárom nap telt el úgymond turistáskodással. Átlagosan naponta 85,5 kilométert tekertem, míg a leghosszabb szakasz 135 kilométer volt. Az általam csak király etapnak nevezett napon a Duna forrásától indulva 1057 méter magasra kellett feljutnom, majd onnan 18 kilométer hosszan gurulás következett. Nem is kell mondanom, az volt az egyik legkellemesebb része része a túrának - meséli nevetve Péter, aki szerényen veszi tudomásul, hogy visszatérése óta ismerősök és ismeretlenek állítják meg az utcán, s gratulálnak teljesítményéhez. Közben nem is gondolt erre, jegyzi meg, hiszen túl nagy lett volna a teher.

- Mindig csak az elkövetkező napok feladataira gondoltam, túlságosan nyomasztó lett volna azon agyalni például Ausztriában, hogy még fél Európa előttem áll. Hittem magamban, hiszen fizikailag és szellemileg is felkészültem az útra, s nagyon ügyeltem arra, hogy ne érjen baleset, hiszen az a túra végét is jelenthette volna. Persze azért a fáradtság és az ezzel járó izomláz nem került el engem sem, esténként külön szertartás volt, hogy bekentem a lábam az izomlazító kenőccsel, majd megírtam az aktuális fejezetet a naplómba - mondja, majd mutatja is az apró betűkkel írt könyvecskét, amellyel azonban nincsenek világmegváltó tervei. - Könyvet nem szeretnék írni, hiszen nem vagyok író. Egy internetes blog létrehozására gondoltam, ahol napokra lebontva bárki elolvashatná élményeimet, s talán hasznos tanácsokat is tudnék adni az utazás előtt állóknak. Én magam is sok internetes naplót olvastam a felkészülés alatt.

A világháló egyébként az előre eltervezettnél is nagyobb szerepet játszott a közel másfél hónapos túra során.

- A legnagyobb közösségi oldalon is sokan biztattak, hiszen a feleségem, Kati rendszeresen feltöltötte oda a neki írt üzeneteket, egyfajta helyzetjelentésként. Nagy erőt adott, hogy láttam és hallottam, ennyien szurkolnak a sikeremért. A nagyfiam, Balázs még azt is megszervezte, hogy a hűséges látogatók élőben láthattak egy ingyenesen elérhető párizsi webkamerán keresztül.

Amikor a legnagyobb élményről kérdezem, láthatóan zavarba jön, s gondolkodóba esik.

- Közhelyes, de igaz, nehéz kiemelni bármit is, hiszen az utazás egésze óriási élmény volt. Egyedülálló érzés volt azonban lobogó magyar zászlóval a kerékpáron betekerni Párzsba vagy épp Londonba. Az olimpiának otthont adó brit fővárosban, a Lánchíd ikertestvérénél, a Clark Ádám által tervezett Hammersmith Bridge-nél éreztem azt, hogy sikerült elérnem a kitűzött célt, az út végére értem.

Az ötkarikás játékokon ugyan a tervezett kajakos futamokra nem sikerült bejutnia, ám ettől függetlenül örök élmény számára az ott eltöltött öt nap.

- A férfi maratoni futásnál az első sorból buzdíthattam a veszprémi Kovács Tamást, aki a nagy melegben is becsülettel helytállt a versenyben. A kajakosok versenyénél pedig a szervezők nem engedtek ugyan be, de behívtak a sátrukba, s ott drukkolhattuk végig társaimmal, a Balázs és Barátai Biciklis Egyesület tagjaival a női négyes aranyfutamát. Nagy élmény volt az is, amikor egy londoni pubban a férfi kézilabdázók egyik meccse alatt szurkolni tanítottuk a kissé visszafogott briteket, akik egyébként mindenben nagyon segítőkészek voltak, s látszott, magukénak érzik az olimpiát.

Kéri, mindenképp írjam bele a cikkbe, hogy a családja támogatása nélkül nem sikerült volna megvalósítania régi álmát.

- Talán pátoszosnak tűnik, de igaz, bízom benne, hogy egy kicsit a fiaimnak és a tanítványaimnak is példát tudtam mutatni ezzel a teljesítménnyel, s bebizonyítottam nekik, ha az ember kitűz maga elé egy célt, s igazán akarja a sikert, szinte bármit elérhet - mondja, én pedig halkan megjegyzem, ennél jobb végszót keresve sem találhatnék.