Egy harmincas nő kálváriája: szegény embert még az áramszolgáltató is húzza

1998-tól 2008-ig biztos munkahelyem volt, ezért úgy döntöttem, lakást veszek. 2007 őszén sikerült is. Rá egy évre munkanélküli lettem. Ez annak a „családcentrikus” cég középvezetőinek volt köszönhető, ahol az ember inkább érzi magát börtönben, mint munkahelyen. Hozzáteszem, elválásunk az én akaratomból történt, némi nyomás hatására. Munkaügyi per lett belőle, amit megnyertem. Az összeg másfél éves fizetésemnek volt megfelelő. Ekkor még nem sejtettem, hogy ennyi ideig fogok választ várni az álláspályázatokra beadott önéletrajzaimra.

Párkapcsolatban élve nem tűnt olyan vészesnek a helyzet, viszont egy évvel később az is annyira megromlott, hogy nem bírtam tovább. Egyedülálló lettem, munkanélküliként, lakáshitellel. Aztán 2010 márciusában újra munkába állhattam. Testvéremék segítettek, ezért ideiglenesen Veszprémbe költöztem hozzájuk, miközben a lakásom bérbe adtam. A bérlőmről hamarosan kiderült, hogy börtönviselt, labilis idegállapotú, ennek ellenére pár 10 ezer forintos kárral megúsztam az üzletet. Kiköltöztetése után úgy döntöttem, irány haza, és elkezdtem társbérlőt keresni kiadásaim könnyítése miatt (a tisztánlátás kedvéért ezer forintos jövedelemből kellett 30 ezres lakáshitelt fizetnem, 2010 márciusától pedig 70–80 ezer forintból 50– 57 ezret!).

Sikerült társbérlőt találnom másfél hónapra, mivel szintén egy nem teljesen ép lelkű fiatal lánnyal hozott össze a sors. Egyszer véletlenül kizárt a lakásomból, délutános műszakból hazaérve ezt kellett tapasztalnom, tudtam, hogy nyugtatóval alszik, ezért nem is lepődtem meg, hogy sem a csengetésemre, sem a kopogásomra nem ébredt fel, végül rendőri segítséggel jutottam be az otthonomba. Ekkorra már jócskán összegyűlt az adósságom, úgymint rezsi, közös költség és egy jelzáloghitel, amit még volt párommal vettünk fel az én nevemre, így most teljes egészében nekem kellene azt is fizetni. Rájöttem hamarosan, hogy ez így nem lesz sétagalopp.

Fizetésem a lakáshitelre és a létfenntartásra volt épp elég. Néha szerencsére másodállást is tudtam vállalni, ami nem volt egyszerű, mivel felelőtlen tinédzserkoromnak köszönhetően most végzem a gimnáziumot (már csak egy év...), így három műszak, másodállás és iskola mellett másra nem is jutott időm.


Aztán egyszer csak jött még egy meglepetés: 2010 szeptemberétől áram nélkül maradtam. Nem igazán értettem, hogy miért is, mivel többször is fizettem az áramszolgáltatónak nagyobb öszszeget az elmaradások miatt. Kérdésemre azt a választ kaptam, hogy előző évből maradt egyhavi befizetetlen csekk. Kérdésem: miért nem azt törölték elsőként az általam befizetett összegekből?! Októberben küldtek egy csekket több mint 60 ezer forintos mulasztásról(!). Hogyan? Nem értettem. Ismét séta hozzájuk. Válasz: vállvonogatás. Ennyi, ki kell fizetni. Nem tudtam.

Tv nem hiányzott, internet, hűtő, mosógép igen. Kedvenc időtöltésem és egyben egyetlen lehetőségem az otthon töltött idő alatt: olvasás gyertya vagy petróleumlámpa fénye mellett. Időközben még augusztus elején sikerült végre egy olyan cégnél munkát kapnom, ahol a munkaközvetítő nem teszi rá a kezét a béremre, de még így is jóval kevesebb pénzt kaptam, mint amennyi a kiadásaimat fedezné. Büszke ember lévén csak jó pár hónap után fordult meg a fejemben, hogy a helyi önkormányzattól kérjek segítséget. Nem tudtak adni, mivel túl sok (?) a fizetésem. Áramszolgáltató felé intézett kérdésemre – miszerint igényelhetek-e kártyás villanyórát? – szintén nemleges választ kaptam, mivel nem vagyok védendő fogyasztó. Felmerült bennem a kérdés: ki számít annak, ha még én sem és a hozzám hasonló helyzetben lévők sem?! (Az, aki még dolgozni sem akar, az igen!)

2010 év végén jött az év végi elszámolás a villanyról, huszonegynéhány ezer forint. Ezt eddig miért nem tudták kiszámolni? Elkezdtem gyűjtögetni rá a pénzt, és persze a visszakötési díjra is. Egyik kedves ismerősöm, aki ennél az áramszolgáltatónál dolgozik, volt olyan kedves, hogy utánanézzen, most már valóban ennyi a kifizetendő összeg vagy sem. Újabb meglepetés: több mint nyolcezer forintos túlfizetésem van. Erről nem akartak esetleg értesíteni?! Ismét viziteltem náluk. Hebegés-habogás. Valóban. Készpénzben kérem? Naná! A lényeg: nyuszi meghozta a villanyt. Az ügyintéző a bajsza alatt azért még megjegyezte, hogy gyűjthetem az újabb adósságokat (!). Hogy jön ő ehhez, hogy véleményt nyilvánítson olyanról, aminek a hátteréről nincs fogalma?! Lényegtelen: van villany, hűtök, mosok, villany mellett írom ezt a levelet. És remélhetőleg további tartozásaim is lassan kopnak majd. Azért pozitívuma is lett ennek a helyzetnek: igaz barátokra leltem, erősebb lett az elhatározásom, hogy nem érem be az érettségivel, és megpróbálom az újságírás felé venni az irányt, mint ahogy azt már jó pár éve elterveztem. Elvégre annak is hangot kell adni, amitől sok ember fél, mert nem tudhatják, mit von maga után.

Varga Melinda,
Hajmáskér