Köszönet a segítségért

Nem tudom, hogy ketten vagy hárman ugrottak azonnal a segítségemre, én csak az egyiküket láttam, egy szőke, vékony fiatalembert. Lábra állítottak, meggyőződtek a működőképességemről és utamra engedtek.

A közeli buszmegállóban egy ember beszélni kezdett hozzám, mikor meglátott, és pár szóval meggyőzött, hogy előbb a kórházba menjek, csak aztán haza. A 4-es busz sofőrje megvárta, míg fellépek az alacsonypadlós buszra és leülök. E buszon később egy néni figyelt rám.

A kórházban kedvesek voltak és végtelenül türelmesek, mindenkinek volt hozzám egy vigasztaló szava. Dr. Vida-Szűcs Sándor vezetésével hamar elláttak. Normál sétatempóval a hétórás buszt elértem volna, most egy fél órával később közlekedő busszal jöttem haza, aminek magas volt a lépcsője. Ez a gépkocsivezető is türelmesen megvárta, míg felszállok, itthon pedig, míg lemászok a buszról: nem csöngetett rám, nem kezdte bezárni az ajtót.

Mindazoknak, akik bármilyen módon segítettek, akik figyeltek rám, akik mielőbbi gyógyulást kívántak, köszönetemet fejezem ki ezúton, és Isten áldását kérem mindannyiukra, életükre, munkájukra, szolgálatukra.

Kurek Annamária
Veszprém