csúcstalálkozó

2018.01.24. 07:53

Donald Trump állami látogatásra hívta meg a francia elnököt

Calvin Coolidge elnöksége (1923 és 1929 között) óta Donald Trump az első amerikai elnök, aki első hivatali évét úgy zárta, hogy egyetlen államfő-partnerét sem hívta meg állami vizitre.

A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron meghívását. Szemben az államfői munka- vagy magánlátogatással, az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit, melynek során egy államfő másik államfőt hív meg, és ceremoniális körülmények között fogadja. Az állami látogatásokat a kétoldalú baráti viszony legmagasabb fokú kifejeződésének tartják.

Emmanuel Macront a Fehér Ház kertjében fogadják majd 21 ágyúlövés kíséretében. A vendég ezután magánbeszélgetést folytat Donald Trumppal. Ő lesz a Fehér Házban rendezendő elegáns vacsora díszvendége. Ezeket az „állami vacsorákat” általában a first lady tervezi el aprólékosan és nagy gonddal, s több száz vendéget hívnak meg.

Macron vizitjének időpontjáról a Fehér Ház egyelőre nem adott tájékoztatást.

Donald Trump tavaly nyáron – Macron államfő meghívására – a francia nemzeti ünnepen rendezett felvonulás díszvendége volt Párizsban. Látogatásának időpontja egybeesett az Egyesült Államok első világháborúba történt hadba lépésének napjával. Az amerikai elnök és a francia köztársasági elnök többször is találkozott egymással tavaly és többször egyeztettek telefonon is. Sajtójelentések kifejezetten jónak írják le a viszonyukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában