Tényleg léteztek marslakók?

2018.06.07. 21:21

Az élethez szükséges vegyületeket találtak a Marson

Óriási bejelentést tett a NASA: a Curiosity marsjáró a Földdel szomszédos vörös bolygón az élet kialakulásához nélkülözhetetlen szerves vegyületekre bukkant.

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami

az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett.

A NASA tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy nem biológiai magyarázatok is lehetségesek a két felfedezésre, amelyekre a Gale kráternél folyt kutatásai, mintavételei során bukkant a marsjáró. A szerkezet mintegy öt centiméter mélyre ásott a Gale-kárter körülbelül 3,5 millió éves agyagpalájában, amely nyilvánvalóan egy nagy tó lehetett akkor, amikor az ősi Mars melegebb és nedvesebb volt, mint a mostani sivár bolygó.

A Curiosity műszerei a légköri metán nagy szezonális váltakozásait mérték. A Föld légkörében a metán 95 százaléka biológiai tevékenységből származik, ennek ellenére a tudósok úgy vélik, túl korai megállapítani, hogy a marsi metán is az élethez kötődik.

A szerves molekulák az élet alkotórészei, de az élettel össze nem függő kémiai reakciók eredményei is lehetnek.

A kutatók szerint túl korai kimondani, hogy biológiai folyamat révén jöttek létre.

„A szerves anyagnak három lehetséges forrása lehet. Az első maga az élet, amelyről nem tudunk. A második a meteoritok, és az utolsó a geológiai folyamatok, a kőzetek formálódásának folyamata” – mondta Jennifer Eigenbrode, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrobiológusa.

A Curiosity marsjáró először 2014-ben észlelt szerves molekulákat a Gale-kráter kőzetében, de csak korlátozott mértékben.

„A szerves molekulák észlelése a kőzetben arról beszél nekünk, hogy ez az ősi környezet a Marson életet tarthatott fenn. Minden, ami szükséges az élethez ott volt. Arról azonban nem szól nekünk, hogy az élet ott volt”

- magyarázta Eigenbrode.

Christopher Webster, a NASA légköri kutatásainak tudományos munkatársa a kaliforniai Jet Propulsion Laboratóriumban közölte, lehetséges, hogy létező mikrobák járulnak hozzá a marsi légközi metánhoz.„Ezzel az új adattal, nem zárhatjuk ki a mikrobiális aktivitást, mint lehetséges forrást” – mondta.

A tudósokat meglepte, hogy szerves vegyületeket találtak, különösen a mennyiségük, a Marson lévő rideg körülmények, köztük a bolygó felszínét bombázó napsugárzás miatt.

A felfedezések a Mars egy korábbi korára utalhatnak, amikor jelen volt a víz és primitív életformák létezése is lehetséges volt„

- tette hozzá Webster.

A szakemberek azt remélik, hogy találnak jobban megőrződött szerves vegyületeket a Curiosity vagy más roverek révén, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ellenőrizzék az élet kémiai lenyomatait.

A NASA tudósai a Science című folyóiratban közzétett tanulmányukban számoltak be felfedezéseikről.

Borítókép: A Curiosity ”szelfije„ a Marson

AFP PHOTO / NASA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában