Viharos centenárium

2018.11.22. 22:58

Székely politikus: szájkosarat viseltetnének velünk a román nemzeti ünnepen

Bocsánatkérést vár Sebastian Cucutól, a székelyföldi Kovászna megye prefektusától Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a magyarokat diszkrimináló és sértő kijelentései miatt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Tamás Sándor azt kifogásolta, hogy a törvényesség felügyeletével és a román kormány megyei képviseletével megbízott prefektus keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, sértés lenne, ha a megye választott tisztségviselői távol maradnának a december elsejei centenáriumi ünnepségről, de azt is sugallta, hogy nem kívánatos a magyar tisztségviselők felszólalása az ünnepségen.

Amint Tamás Sándor idézte, a prefektus úgy fogalmazott: „Visszautasítjuk az olyan elöljárók részvételét, akik nem értik meg, hogy viselkedésükkel, felszólalásaikkal diszkriminálhatják a közösség egy részét, megsérthetik a román államot és annak szimbólumát.” A megyei önkormányzat vezetője szerint a prefektus különbséget tett a megye román és magyar nemzetiségű polgárai között, és megsértette a választott tisztségviselőket, de azt is kimondta egyben, hogy a magyarságot megbízhatatlan közösségnek tekinti.

„A prefektus meghív, de úgy képzeli el, hogy szájkosarat kellene viselnünk, az éljenzők és a tapsolók közé kellene beállnunk, nehogy elrontsuk az ünnepüket”

- jelentette ki a politikus. Hozzátette: képesnek érzi magát arra, hogy három percben elmondja a magyar közösség üzenetét, idézve a száz éve elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatot. Tamás Sándor azt is megjegyezte, hogy tiszteletet várnak a román állam képviselőitől, amit nem kaptak meg az elmúlt években a prefektus által szervezett sepsiszentgyörgyi december elsejei felvonulásokon, amikor a máshonnan érkezett tömeg azt skandálta, hogy kifele a magyarokkal az országból.

A politikus elmondta, azt az ígéretet idéznék a gyulafehérvári nyilatkozatból, hogy:

„Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

Tamás Sándor szerint ez teljes jogú önkormányzatot jelent, és függetlenül attól, hogy szót kap-e a december elsejei sepsiszentgyörgyi rendezvényen, erről a száz évvel ezelőtt tett vállalásról a magyar közösség választott képviselői beszélni szeretnének az elkövetkező időszakban.

A politikus hozzátette: a sepsiszentgyörgyi december elsejei rendezvény fő támogatója idén is a Kovászna megyei tanács és a megyeszékhely polgármesteri hivatala lesz. A megye 33 ezer lejt szavazott meg erre a célra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában