Folyamatos fenyegetés

2019.04.16. 21:08

Bombariadó miatt tizennégy bírósági épületet ürítettek ki Szentpéterváron

Névtelen bombafenyegetés miatt kedden Szentpétervár városi és 13 kerületi bíróságának épületét kellett kiüríteni a 22-ből – közölte az orosz „északi főváros” törvényszékeinek sajtószolgálata.

Március 19-én hasonló okok miatt át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját. Egy nappal korábban Moszkvában bombafenyegetés érte az osztankinói tévétornyot és az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) sabolovkai stúdióját is. Szintén fenyegető üzenetet kapott a Rosszija rádió.

Az Interfax szerint februárban a biztonsági szervekhez több mint 800 hamis fenyegetés futott be Moszkvában. Egyedül február 5-én mintegy 700 objektumot kellett átkutatni, ami miatt 165 ezer embert evakuáltak. A TASZSZ azt jelentette, hogy 21-én és 22-én több mint 700 bankfiókban, 20 üzletben és bevásárlóközpontban, valamint 14 iskolában és bevásárlóközpontban helyeztek kilátásba robbantást ismeretlenek. Robbanószerkezetet sehol nem találtak.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija című napilapban március 25-én megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy az év eleje óta több mint kétezer, elrejtett robbanószerkezettel kapcsolatos bejelentés futott be az orosz hatóságokhoz, a legtöbb közülük külföldről. Kijelentette, hogy mintegy 400, robbantással fenyegetőző „telefonos terroristát” és e-mail-küldőt sikerült azonosítani, közülük többek ellen büntetőeljárás indult.

2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.

Az RBK című gazdasági napilap február végén azt írta, hogy amíg két évvel ezelőtt a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenet formájában érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában