reagálás a politikai támadásokra

2019.12.22. 13:21

Emmi: jövő szeptembertől jelentősen változik a Nemzeti Alaptanterv

Újabb politikai támadást indított az ellenzék és az ellenzék által előretolt PDSZ-elnök a Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen, most éppen azon keseregnek, hogy szerintük nem fog változni a NAT – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

A valóság ezzel szemben az, hogy a kormány a közelmúltban elfogadta a NAT-tal kapcsolatos koncepcionális módosításokat, és ezek a módosítások 2020. szeptember 1-jén életbe is lépnek. Tehát nem igazak azok az állítások, amelyek kétségbe vonják a tárca és az államtitkárság vezetőinek korábbi nyilatkozatait, mert jelentősek, a lényeget érintőek a NAT változásai – írták.

A NAT átalakítását széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, több mint ezer vélemény, javaslat érkezett a készítőkhöz, és ezek figyelembe vételével alakult ki a kormány elé került javaslat.

A módosítások révén a NAT-ban megjelennek azok a módszertani változások, amelyek lehetővé teszik a minden korábbinál modernebb, korszerűbb kerettantervek elkészítését.

„Kérjük az ellenzéket és a PDSZ-t, hogy mielőtt felelőtlenül véleményt nyilvánítanának, várják meg, míg felkerülnek az Emmi honlapjára az új kerettantervek”

- áll a tárca közleményben.

Pénteken a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt közölte: elfogadhatatlan, hogy mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv. Szűcs Tamás elnök szerint megdöbbenve értesültek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentéséről és lemondásra szólítják fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában