szinte minden hétvégére vonatkozik

2021.07.27. 16:02

Lengyel alkotmánybíróság: nem alkotmányellenes a vasárnapi boltzár

A lengyel alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes a 2018-tól fokozatosan bevezetett vasárnapi boltzárról szóló jogszabály, ráadásul az ellene benyújtott panaszok közül a testület jogi hiányosságok miatt semmisnek nyilvánított kettőt.

Az alkotmányos panaszokat még a bevezetés évében nyújtotta be a magánvállalkozókat tömörítő Konfederacja Lewiatan szervezet. A kedden kihirdetett ítéletet egy öttagú tanács hozta meg, két bírónak ellenvéleménye volt.

Azokat a panaszokat, amelyek a törvény két lényegesebb előírásaira vonatkoztak – magának a boltzárnak a bevezetése, valamint a boltzár alóli kivételek – az alkotmánybíróság megsemmisítette. Ezt azzal indokolta, hogy a kifogásolásnak ezek a részei nem feleltek meg a törvényi előírásoknak.

A panasznak két olyan része volt, amely megfelelt az előírásoknak, de ezek kevésbé fontos, inkább formális törvényi részeket érintettek, és a bíróság alkotmányosnak találta ezeket a törvényi részeket.

Az egyikben a magánvállalkozók a vasárnapi munkavégzés időbeli meghatározását kifogásolták, amely szerintük eltér a munka törvénykönyvében foglaltakból. A bírák azonban úgy találták: a panaszban a munka törvénykönyvéből idézett előírások nem a vasárnapi munkavégzésre vonatkoznak.

A másik, szintén alkotmányosnak talált tétel a vacatio legis – vagyis a törvény kihirdetése és hatályba lépése közötti átmeneti időszak – időtartamára vonatkozott, amely a vállalkozók szerint túl rövid volt. Ez 23 napot tett ki, ami az alkotmánybíróság szerint elegendő volt ahhoz, hogy a kereskedelmi vállalkozások felkészüljenek a változásokra.

Lengyelországban a vasárnapi és az ünnepnapi boltzárat a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás kezdeményezésére vezették be.

A vonatkozó törvény értelmében ez 2018 márciusától havi két vasárnapra vonatkozott, 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lehettek nyitva az üzletek, szinte teljes vasárnapi zárva tartás pedig 2020 januárjától lépett életbe.

Jelenleg az év hét – általában a nagyobb ünnepeket megelőző – vasárnapján tarthatnak nyitva a boltok. A kisboltok vasárnap csak akkor lehetnek nyitva, ha maga a tulajdonos áll a pult mögött.

A törvény értelmében az árusítási tilalom megszegése ezertől 100 ezer zlotyig (79 ezer – 7,9 millió forint) terjedő bírsággal büntethető.

A tilalom alól több kivétel is van, nem vonatkozik például a pályaudvarokon, repülőtereken, benzinkutakon működő boltokra, valamint a cukrászdákra, a pékségekre, a virágboltokra, a patikákra, az újságárusokra és a dohányboltokra, valamint a postaszolgáltatásokat nyújtó üzletekre.

E kivételek gyakran „kiskaput” jelentenek a bolttulajdonosoknak, az egyik népszerű élelmiszerbolt-hálózat például postai szolgálatok nyújtása ürügyén tart folyamatosan nyitva. A lengyel törvényhozók ezért a vonatkozó törvény módosításait helyezték kilátásba, amit a Szolidaritás is támogat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában