Kiszolgáltatva a piacnak

2021.11.30. 16:09

Márki-Zay visszatérne a baloldal bukott rezsipolitikájához

A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter több ízben úgy nyilatkozott, hogy energiapolitikáját a 2010 előtti baloldali fundamentumokra építené. A 2022-es országgyűlési választások meghatározó kérdése lesz, hogy a magyar polgárok a 2010 előtti, külső folyamatokban bízó neoliberális vagy az azt követő hazai fókuszú patrióta szabályozási megközelítésnek szavaznak bizalmat.

A 2010-es kormányváltást követően Magyarország új politikai vezetése nehéz dilemmával találta szemben magát – olvasható az Origo cikkében. Egyfelől teljesen nyilvánvaló volt, hogy a hazai energiaszektor strukturális problémái egyre növekvő társadalmi feszültségeket eredményeznek:

2010-ben vásárlóerő-paritáson Magyarországon voltak a legmagasabbak a lakossági energiaárak, ezért egy átlagos családnak többet kellett rezsidíjak befizetésére fordítani, mint amennyit élelmiszerre költhetett.

Ennek hatására folyamatosan növekedett azoknak a kiszolgáltatott háztartásoknak az aránya, amelyek a magas árak miatt nem tudták felfűteni otthonaikat vagy befizetni közüzemi számláikat. Másfelől azonban a szektor korábbi kiárusítása és a piac liberalizációja jelentősen beszűkítette az állam mozgásterét, így a kormány kezében nem maradtak megfelelő eszközök a strukturális problémák kezelésére.

Magyarország új kormánya ezért úgy döntött, hogy energiapolitikáját új alapokra helyezi, és vállalja a konfliktusokat a hazai piacon meghatározó tulajdonnal rendelkező multinacionális vállalatokkal, valamint az uniós iránytól eltérő független tagállami szabályozás megszüntetését sürgető Európai Bizottsággal.

Az új megközelítés célja a lakossági terhek csökkentése, illetve az állam szabályozói és tulajdonosi szerepének visszaépítése volt.

A felismerés hátterében az a később jogszabályban is rögzített álláspont azonosítható, hogy „tisztán piaci alapon nem lehet hatékonyan képviselni a közjót és a nemzeti érdeket”.

Az állam rendet tesz, beavatkozik és szavatol

Az árszabályozás tekintetében az új kormány tevékenysége két szakaszra osztható. A kormányváltást követő első évek fő célkitűzése a lakossági tarifák további emelkedésének megakadályozása volt. Ennek érdekében a kormány először befagyasztotta az árakat, majd az ellátási lánc különböző szintjein szabályozta a szereplők árképzését annak érdekében, hogy azok többé ne legyenek képesek visszaélni piaci erejükkel, és méltánytalanul magas profitot realizálni a magyar családok terhére. És bár az első szakasz sikeresen megállította a háztartási energiadíjak drasztikus emelkedését, a továbbra is magas árszintek miatt az intézkedés a mély társadalmi és strukturális problémákat nem oldotta meg, így a kormány második szakaszként a lakossági árak hatósági rögzítése és azok szisztematikus leépítése mellett döntött, amit „rezsicsökkentésnek” nevezett el.

A hatósági árak két szinten is javították a magyar háztartások helyzetét. Egyrészt az árak leépítése miatt a családok rezsiköltségei mérséklődtek, így azok többet költhettek egyéb fontos tételekre, például élelmiszerre vagy oktatásra. Másrészt a rögzített tarifák megszüntették a piaci árváltozásokból eredő bizonytalanságokat, így ezek a kockázatok a kisfogyasztókról az – azokat hatékonyabban kezelni képes – energiavállalatokra kerültek át.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően napjainkra az Európai Unióban a magyar háztartásoknak kell a legalacsonyabb energiatarifákat fizetniük, ami az energiaszegénység drasztikus (az EU-ban a legnagyobb mértékű) csökkenéséhez vezetett.

Míg a rezsicsökkentést megelőzően minden negyedik magyar háztartásnak gondot okozott, hogy közüzemi számláit időben befizesse, és minden hetedik család fűtési nehézségekkel küzdött, mára az előbbi arány kevesebb mint felére, az utóbbi pedig harmadára csökkent.

A társadalmi hasznok mellett a rezsicsökkentésnek egy másik közvetett előnye is volt: utat nyitott az állami tulajdon visszaépítéséhez az energiaszektorban. Míg 2010 előtt az ágazat nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő profitot biztosított multinacionális tulajdonosainak, az árszabályozás következtében az ellátási tevékenységből származó profit jelentősen megcsappant. A szektorban elérhető nyereség csökkenése pedig azt eredményezte, hogy a külföldi befektetők hajlandókká váltak értékesíteni magyar leányvállalataikat állami szereplőknek.

A szabályozási fordulat eredményeképpen sikerült visszavásárolni a német E.ON-tól annak földgáztárolóit, nagykereskedőjét és észak-magyarországi áramszolgáltatóját, a német RWE-től a FŐGÁZ gázszolgáltatót, a francia EDF-től a dél-magyarországi áramszolgáltatót, valamint a francia Engie-től az észak- és dél-magyarországi gázszolgáltatókat. A tranzakciók következményeképpen a lakossági ellátás (mind a villamos energia, mind a földgáz tekintetében) a privatizáció óta először újra hazai kézbe került, és a nemzeti tulajdonú vállalatok aránya az egyéb szegmensekben is folyamatosan növekszik. A magyar állam mozgástere tehát napjainkra mind szabályozói, mind tulajdonosi szempontból visszaépült.

A történelem ciklikus, válságok jönnek-mennek, ám az eszközök nem változnak

A magyar energiaszektor egy olyan komplex rendszer, melynek a jövőre vonatkozó leckéi kézzelfoghatók. A privatizáció eredményeképpen a földgázszektorban és a villamosenergia-szektorban külföldi államok tulajdonában álló cégek szerezték meg a hatósági áras szolgáltatásokat nyújtó, természetes monopol, illetve oligopol helyzetű nemzeti stratégiai infrastruktúrát Magyarországon. Torzulásokhoz vezetett az oktrojált, korántsem szervesen lezajló, kontroll nélküli liberalizáció is: ennek eredményei az elszabaduló árak, a korábbi struktúrák keresztfinanszírozása és a társadalmi feszültségek növekedése voltak.

Az eset örök mementója annak, hogy a korlátlan szabadpiac egy átpolitizált, a nemzetközi nagyhatalmak és diplomácia játékának is kitett, kötött infrastruktúrájú és természetes oligopol viszonyokkal terhelt iparágban mindenféle fék és fokozatosság nélkül óriási kitettséget eredményezhet.

E történelmi kényszerpálya, egy nagyrészt elhibázott ütemű és terjedelmű privatizáció és a nemzetközi gazdasági és politikai hatások (így a gazdasági válság) ellenére a hazai energiaszektor magára talált egy olyan egyensúly keretében, ahol a piac és a gondoskodó állam egyaránt jelen van. Ennek a közel három évtizedes időszaknak a tanulságai azonban figyelemre méltóak, és azok is maradnak mind a hazai jogalkotó, mind a hazai piaci szereplők, mind a külföldi államok és szereplők számára.

E tanulságok köréből mindenképpen kirajzolódik, hogy az állam energetikai szerepvállalására igenis szükség van a 21. században is.

Az állam társadalmi feladatokat valósít meg az energiaszektorban és az energiaszektor által, ahogy arra a magyar történeti tapasztalatok is rávilágítanak, ideértve az ellátásbiztonságot és a lakossági árszínvonal kontrollját is a szélsőséges esetekben.

Mindezeket azért is érdemes hangsúlyozni, mert a jelenlegi energiaválság, a 2021 tavasza óta kontrollálatlanul elszabadult világpiaci földgáz- és villamosenergia-árak, valamint az Európa-szerte itt-ott felsejlő ellátásbiztonsági aggodalmak aktuálissá teszik a válságok kivédésének kérdését. Az újra és újra megjelenő válságokkal szemben pedig jól látszik, hogy az erős állami szabályozó, a lakossági árszínvonal stabilitását szavatoló beavatkozó jogalkotó, valamint a válság által szükséges ellenálló képességet és rugalmasságot egyidejűleg biztosító nemzeti tulajdonú infrastruktúra, elosztói, tárolói és diverzifikált termelőkapacitás jelent megfelelő eszköztárat.

Ne hagyjuk hát, hogy az energiaszektor tanulságait nem ismerő kalandor politikusok forgassák vissza felelőtlenül az idő kerekét 1994-be, és hogy újra eladják nekünk azt, amiből majd egy évtized kellett, hogy felálljon a magyar energiaszektor.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában