Új korszakot nyit

2021.11.29. 15:35

Tengerészeti célpont ellen tesztelték az orosz Cirkon rakétát

Egy több mint 400 kilométerre lévő haditengerészeti célpontot semmisített meg tesztelés közben a Fehér-tengeren az Admiral Gorskov fedélzetéről elindított Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgép – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A tárca a lőgyakorlatot sikeresnek minősítette. A tájékoztatás szerint az orosz Északi Flotta felszíni hajói és repülőgépei lezárták a tesztelés területét.

Hasonló Cirkon-indítást november 18-án hajtottak végre ugyanerről a fregattról. Az akkor kiadott közlemény szerint a szárnyas rakéta tengeri célpontot semmisített meg közvetlen találattal a Fehér-tengeren.

A TASZSZ állami hírügynökség szerint a Cirkon állami tesztelését november-decemberben folytatják le. Ennek keretében öt indítást terveztek, tengeri és parti célpontok ellen. A Cirkon előző teszteléseiről tavaly július 26-án, október 7-én, november 26-án, valamint idén július 19-én és október 4-én számoltak be az orosz fegyveres erők.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz parlament két háza előtt 2019 februárjában elmondta, hogy

a Cirkon kilencszeres hangsebességgel haladva több mint ezer kilométeres hatókörben alkalmas tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére.

2019 decemberében az orosz elnök közölte, hogy készül a hiperszonikus robotrepülőgép szárazföldi telepítésű változata is. Alekszandr Moiszejev, az Északi Flotta parancsnoka tavaly márciusban helyezte kilátásba, hogy

tengeralattjárókat is alkalmassá tesznek az indítására.

Alekszej Krivorucsko védelmi miniszterhelyettes januárban közölte, hogy a Cirkon sorozatszállítása az orosz fegyveres erők számára a tervek szerint 2022-ben kezdődik meg. Augusztusban, az Armija 2021 haditechnikai fórum alkalmával a moszkvai katonai tárca közölte, hogy a gyártásra leszerződött a KTRV vállalattal.

A Cirkonokat tesztelő orosz Északi Flotta valójában az orosz fegyveres erők hadászati haderőnemközi egyesülése, amely az Északi-sarkvidéken és a világóceán más területein lép fel az orosz érdekek érvényesítéséért. Az Északi Flotta, amely 2021. január 1. óta önálló katonai körzet státust kapott, az orosz haditengerészet legerősebb tengeralattjáró-csoportosulásával rendelkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában