Megelőző csapás

2021.12.01. 13:45

Szánthó Miklós a népszavazásról: „A legvédtelenebbeket kell megvédenünk!”

Megelőző csapásként kell népszavazást tartani a gyermekek védelmében – vélekedett Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ mai sajtótájékoztatóján.

Látható, hogy az amiről itt Magyarországon még csak vitatkozunk, nyugaton már a rögvalóság – ismertette véleményét az Alapjogokért Központ mai sajtóeseményén az intézet igazgatója. Szánthó Miklós szerint a felnőttek le tudják folytatni a vitákat arról az LMBTQ-propagandáról, ami az elmúlt tíz-tizenöt évben egyre erősebben van jelen a világban, azonban a gyerekeket ebből ki kell hagyni. – Márpedig az LMBTQ-aktivisták tudatosan a gyermekeket célozzák, nekik akarják kimosni az agyukat – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ vezetője a Magyar Nemzet cikke szerint.

A legvédtelenebbeket kell megvédeni

– jelentette ki a Bibliát idézve Szánthó Miklós.

Szerinte Nyugat-Európában megszűnt a humor, amin pár évtizede még mindenki nevetett, azt ma véresen komolyan veszik, és jogszabályokban rögzítik. Ilyen az az uniós, Európai Bizottság által kiadott határozat, mely szerint a férfiaknak is joguk van szülni, de Skóciában például most éppen arról alkotnak törvényt, hogy a gyermekek már nagyon fiatalon is dönthessenek amellett, hogy nemet változtatnak.

Szánthó Miklós közölte: az intézményi oldal – köztük az uniós szervek és nemzetközi bíróságok – folyamatosan harcolnak az Isten, haza, család hármassága ellen. Megfogalmazása szerint megpróbálják kilúgozni a nyugati civilizáció zsidó-keresztény hagyományait, és most a család van soron.

A Központ igazgatója azon a véleményen van, hogy Magyarországnak megelőző csapással kell védekeznie az egyre terjedő genderőrülettel szemben, ehhez lehet hatékony eszköz a kormány által kezdeményezett népszavazás. Szánthó Miklós arra számít, hogy az Alkotmánybíróságon is meg fogják támadni az Országgyűlés által tegnap elfogadott kérdéseket.

Olyan Európában élünk, ahol a magyar kormányt vádolják azzal, hogy a gyermekvédelmi törvénnyel összemosta a pedofíliát és a genderelméletet, miközben pont a genderideológia és a szivárványpropaganda kezdte el a gyermekek szexualizálását az LMBTQ-tartalmak népszerűsítése érdekében

– jelentette ki az igazgató.

Az eseményen bemutatták azt a kisfilmet, melyet pár nappal ezelőtt publikált az Alapjogokért Központ. Ez egy összeállítás arról, mi folyik nyugaton, hogyan hálózzák be a gyermekeket az LMBTQ-aktivisták.

Szánthó Miklós úgy véli a genderpropaganda a gyermekek mindennapjaiba férkőzne be, ezt mutatják a nyugat-európai példák is. Az Alapjogokért Központ igazgatójának prognózisa szerint a „felszabadítási mánia” következő lépése a pedofília relativizálása lesz.

Ez is elkezdődött már nyugaton, és sajnos Magyarországon is több újságíró és balliberális orgánum állt bele ebbe

– mondta.

Kérdésre válaszolva az igazgató kifejtette, hogy a baloldal hasonlatosan a 2015-ös migrációs helyzethez viszonyul ehhez a kérdéshez is. Akkor is először azt állították, hogy ez egy álprobléma, nem nő a migrációs nyomás, a magyar kormány által akkor kiírt népszavazást pedig radikálisnak ítélték meg. – Ma nagyon sok európai országban Orbán Viktor akkori véleménye az alap hozzáállás a migráció témaköréhez – hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. Szerinte egyébként Brüsszelben azért is félnek a magyar miniszterelnöktől, mert tudják, hogy

a nyugati társadalmak egy jelentős része is hasonlóan gondolkozik a világról, szemben az ezeket az országokat irányító valóságérzékelésüket elvesztő politikai elitekkel.

A sajtóeseményen Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője ismertette az intézet két kutatását, melyeket összevetve elmondta, hogy a magyarok egyre nagyobb hányada ért egyet a kormánnyal abban, hogy csak két nem létezik. A kutatás eredményeit korábban lapunk is bemutatta. Párkányi Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy intézetük évek óta foglalkozik a genderkérdéssel és annak a társadalomra, illetve politikára gyakorolt hatásával. – Magyarországon elsőként hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az isztambuli egyezmény a genderpropaganda trójai falova – emlékeztetett.

Borítókép: Szánthó Miklós (Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában