Átigazolás

2023.03.09. 16:06

Kocsis-Cake Olivio máris megtanulta a DK-tól, hogyan ne válaszoljon (videó)

A Párbeszéd korábbi pártigazgatója a Mediaworks egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni. Gyurcsány Ferenc pedig a héten elmondta az ATV-ben azt is, hogy hétfőn újabb nevet jelentenek be.

Kocsis-Cake Olivio

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Déri Tibor, Kocsis-Cake Olivio, Buzinkay György, Varga Ferenc. A teljesség igénye nélkül csak néhány politikus, akik az elmúlt hónapokban átigazoltak a DK-hoz.

Gyurcsány Ferenc pártja a Momentumtól egészen a Jobbikig válogatás nélkül rabolja el a politikusokat.

Azt követően, hogy a héten derült ki, hogy a Jobbik színeiben mandátumot szerző Varga Ferenc is a Demokratikus Koalícióban folytatja pályafutását, Gyurcsány az ATV-ben jelentette be, hogy hétfőn újabb igazolást hoznak nyilvánosságra.

Kocsis-Cake Olivio esete azért is rendhagyó, mert a Párbeszéd pártigazgatójaként hagyta ott Karácsonyékat. A politikus ráadásul egyből pozíciót is kapott, hiszen ő lett az árnyékkormány környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa. Azt azonban már most, néhány hét leforgása alatt megtanulta új pártjában, hogyan ne válaszoljon a neki feltett kérdésekre.

A Mediaworks szerette volna megtudni Kocsis-Cake Oliviotól, hogyan érzi magát a DK-ban, mit gondol arról, hogy az offshore-botrányba keveredett Ráczné Földi Judit országgyűlési képviselő lett, és hogy esetleg tud-e valamit arról, ki lesz az az átigazolt politikus, akit hétfőn jelentenek be. Kocsis-Cake Olivio azonban – úgy mint a legtöbb DK-s politikus –, egyetlen kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, helyette inkább teljesen másról beszélt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában