Ukrán válság

2023.09.16. 07:32

Orosz nukleáris bombázókat tekintett meg az észak-koreai vezető

Élő közvetítésünk a háború 570. napjáról az MTI, az Origo, a Magyar Nemzet és a Mandiner hírfolyamából válogatva.

MW

Az orosz védelmi minisztérium által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke Nyikolaj Jevmenov tengernagynak, az orosz haditengerészet fõparancsnokának magyarázatát hallgatja a vlagyivosztoki támaszponton horgonyzó Admiral Saposnyikov orosz fregatt fedélzetén 2023. szeptember 16-án

Forrás: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Fotó: -

Két teherhajó tart az ukrán kikötők felé gabonáért

Ukrajna szombaton bejelentette, hogy két teherhajó tart a Fekete-tengeren ukrán kikötők felé, az elsők július vége óta amikor Oroszország felmondta a gabonaszállítási egyezményt.

Az első kereskedelmi hajók most haladnak át az ideiglenes folyosón az ukrán kikötők felé tartva

- írta Facebook-oldalán Olekszandr Kubrakov, az újjáépítéséért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.

Gabonatároló silók az odesszai kikötőben 2022. augusztus 19-én
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA

A Resilient Africa és az Aroyat nevű hajók készek Csornomorszk kikötőjében megközelítőleg 20 ezer tonna gabonát berakodni, amelynek a rendeltetési helye Afrika és Ázsia - áll a két hajó parancsnoksága által kiadott közleményben. A dokumentum szerint a hajók a Karolina-szigeteki Palau zászlaja alatt közlekednek, a legénység tagjai török, azeri, egyiptomi és ukrán állampolgárok.

Moszkva korábban többször arra figyelmeztetett, hogy az ukrán gabonát szállító hajókat célpontnak tekinti.

Oroszország júliusban felmondta az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly létrejött gabonaszállítási egyezményt, amely a háború ellenére lehetővé tette a világélelmezés szempontjából létfontosságú ukrán gabona exportját.

Azóta Oroszország többször légierővel támadta az ukrajnai kikötőket és gabonakereskedelmi létesítményeket.

Egy hónap alatt 270 ezer tonna gabonát semmisítettek meg az orosz légicsapások

– közölte Olekszandr Kubrakov augusztus végén.

Most elmondta azt is, hogy jelenleg ellentétes irányban - a Boszporuszi-szoros felől - „öt teherhajó hajózik az Ukrajna által biztosított ideiglenes folyosón”.

Amerikai vezérkari főnök: a Moszkvának nyújtott észak-koreai katonai segítség nem okoz nagy változást a háborúban

Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari főnöke.

Mark Milley hadseregtábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a vele utazó újságíróknak úgy nyilatkozott: a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti minapi találkozó következményeként Észak-Korea feltehetően 152 milliméteres szovjet gyártmányú lövedékeket szállít majd Moszkvának, de ez szerinte nem hoz fordulatot a háborúban. 

Kétlem, hogy döntő jelentőségű lenne

– fogalmazott.

Mark Milley amerikai tábornok sajtótájékoztatót tart Lloyd Austin (nem látott) amerikai védelmi miniszterrel a NATO brüsszeli főhadiszállásán 2023. június 15-én
Fotó: Simon Wohlfahrt / Forrás: AFP

Mark Milley és a többi NATO-tagország vezérkari főnöke az Oslo északi peremén fekvő Holmenkollen síközpontban tanácskozik a hétvégén, hogy megvitassa az Ukrajnának nyújtandó támogatást és más regionális védelmi kérdéseket.

A holland Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke a találkozó kezdetén kijelentette: a történelem megmutatja, hogy Ukrajna a modern hadviselésre tért át, és minden nappal előrébb halad. A tengernagy szerint az orosz erők „egyre több és több területet veszítenek, és egész Oroszország szenved a gazdasági szankciók és az elszigeteltség hatásától”.

Milley tábornok közölte: 

Ukrajnának további fegyverekre és felszerelésekre van szüksége, és a szövetséges és partnerországok Oslóban azt vitatják meg, hogyan tudják ezt az igényt kielégíteni.

Ez a kérdés lesz a középpontban a jövő héten Washingtonban is, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tesz a Fehér Házban és az amerikai kongresszusban, New Yorkban pedig részt veszt az ENSZ-közgyűlés ülésszakának csúcsszintű általános vitájában.

Tényleg kómában van a a csecsen hadvezér? (videó)

Ukrán források szerint Ramzan Kadirov csecsen hadúrnak annyira megromlott az egészsége, hogy kritikus állapotba került, és kómába esett. Az ukrán hírszerzés vezetője, Andrej Juszov szerint nem sérülésről, balesetről van szó.

Megerősíthetjük, hogy rohamosan romlott az állapota, az elmúlt napokban nagyon súlyos állapotba került

– jelentette ki, állítása szerint ezt „egészségügyi források” is megerősítik.

 Nem ez az első alkalom, hogy pletykák jelentek meg a csecsen vezető egészségi állapotáról, idén márciusban mérgezésről és vesebetegségről is érkeztek hírek Kadirovval kapcsolatban – emlékeztet a Magyar Nemzet. 

Most azonban, miután az elmúlt napokban újra Kadirov betegségéről cikkeztek, segédje, Umar Daudov egy videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen Kadirov egy esti sétán látható a családjával.

Elárverezik az oroszok Zelenszkij házát

A Krímbe telepített orosz hatóságok szombaton közölték, hogy mintegy 100 ukrán ingatlan, köztük egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tulajdonában lévő ingatlan eladását tervezik – értesült a Reuters.

Vlagyimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke elmondta, hogy az államosított ingatlanokat hamarosan eladják: a hatóságok már meg is tartották az első nyolc árverést az ukrán üzletemberek ingatlanjaira.

Az adásvételi szerződések értéke több mint 815 millió rubel (8,51 millió dollár) – közölte Konsztantyinov a Telegram-oldalán.

Fehéroroszország is csatlakozna az orosz-észak-koreai szövetséghez

Alekszandr Lukasenko érdeklődését fejezte ki egy háromoldalú partnerség létrehozása iránt Oroszországgal és Észak-Koreával. Putyin és Kim a hét elején találkozott Oroszország távol-keleti részén, a Vosztocsnij kozmodrómban. Az észak-koreai vezetőnek négy év óta ez az első útja Észak-Koreán kívül. Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un fegyverüzletről tárgyaltak Oroszország ukrajnai háborújának fenntartása érdekében. A fehérorosz vezető a Putyinnal tartott csúcstalálkozón vetette fel a kérdést a fekete-tengeri üdülővárosban, Szocsiban, ahol idén hetedik személyes találkozójukat tartották.

Moszkva kész tárgyalni a Vatikán ukrajnai küldöttjével

Moszkva kész tárgyalni a Vatikán ukrajnai küldöttjével, aki Oroszországba készül látogatni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken. Matteo Zuppi bíboros, a Vatikán ukrajnai békemissziójának vezetője az elmúlt három nap folyamán Kínában tárgyalt. Az eseményen, amelyen több mint 30 ország diplomáciai képviseletének képviselői vettek rész, Lavrov az hangoztatta, hogy Moszkva kész mérlegelni minden komoly kezdeményezést.

Orosz nukleáris bombázókat tekintett meg az észak-koreai vezető

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szombaton az orosz védelmi miniszter kíséretében megtekintette az atomfegyverekkel felszerelt orosz stratégiai bombázókat, hiperszonikus rakétákat és hadihajókat.

Szergej Sojgu miniszter a Csendes-óceán partvidéki Vlagyivosztok várostól mintegy 50 kilométerre fekvő Knyevicsi repülőtéren fogadta az észak-koreai vezetőt.

Az orosz minisztérium közleménye szerint Sojgu kíséretében Kim megtekintette az orosz nukleáris légierő gerincét alkotó, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas Tu-160, Tu-95 és Tu-22M3 típusú bombázókat. "Képes Moszkvából Japánba repülni, majd vissza" - mondta Sojgu Kimnek az egyik repülőgépről a találkozóról közöltek szerint.

Az észak-koreai vezetőnek bemutatták a Kinzsal hiperszonikus rakéták hordozására alkalmas MiG-31I elfogó repülőgépet is. A Kinzsal, vagyis a "tőr" egy levegőből indítható, hiperszonikus sebességgel haladó, nukleáris vagy hagyományos robbanófej hordozására egyaránt alkalmas ballisztikus rakéta. Hatótávolsága a jelentések szerint 480 kilogramm hasznos teherrel 1500-2000 kilométer, és akár a hangsebesség tízszeresével (12 ezer kilométer/óra) is képes haladni.

JEVMENOV, Nyikolaj; KIM Dzsong Un
Az orosz védelmi minisztérium által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke Nyikolaj Jevmenov tengernagynak, az orosz haditengerészet fõparancsnokának társaságában a vlagyivosztoki támaszponton horgonyzó Admiral Saposnyikov orosz fregatt fedélzetén 2023. szeptember 16-án
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium

A repülőgépek és rakéták megtekintése után Kim ellátogatott az orosz csendes-óceáni flotta hadihajójára Vlagyivosztokban, ahol később a haditengerészetet egy bemutatóján vesz részt.

Kim pénteken egy harcirepülőgép-gyárat tekintett meg. Előzőleg szerdán katonai kérdésekről, az ukrajnai háborúról és az együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin a megbeszélést követően újságíróknak azt mondta, hogy Oroszország és Észak-Korea tovább fejleszti kapcsolatait anélkül, hogy ezzel "bármilyen egyezményt megsértenének".

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivőjének tájékoztatása szerint semmilyen hivatalos megállapodás aláírása nem szerepel az észak-koreai vezető oroszországi látogatásának a napirendjén.

Az oroszok újabb csapást mértek Nova Kahovkára

A támadás ezúttal is civil célpontokra irányult – tájékoztatott Denisz Kazanszkij. Az újságíró a Telegramon azt is közölte, hogy az oroszok a Szokil lakónegyedre távvezérelt bombával mértek csapást. Kazanszkij állítása szerint több lakóházban keletkezett kár és a támadásnak civil áldozatai is vannak.

Az elmúlt napokban a megszállók 91 támadást indítottak Herszon megyében.

Magyarország és Szlovákia meghosszabbította az ukrán gabonaimport tilalmát

Magyarország és Szlovákia csatlakozott Lengyelországhoz abban, hogy nemzeti behozatali tilalmat rendelt el az ukrán gabonára vonatkozóan – órákkal azután, hogy az Európai Bizottság bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg az importtilalmat.

Magyarország 24 ukrán mezőgazdasági termék – köztük gabona, zöldség, több húskészítmény és méz – betiltását jelentette be. A tilalom szeptember 16-tól hatályos.

Eközben Szlovákia is betiltja az ukrán gabonaimportot – idézte a TV Markiza szlovák televízió Jozef Bires mezőgazdasági minisztert.

Drónokat lőttek le két orosz megye felett

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint két drónt lőttek le Tver és Kaluga megyék felett - jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

A minisztérium közölte, hogy a szolgálatban lévő légvédelmi egységek mindkét drónt lelőtték. Az egyiket állítólag a Moszkvától délnyugatra fekvő Kaluga megye területén semmisítették meg.

A másikat a hírek szerint a Moszkvától északra fekvő Tver megye felett fogták el. A minisztérium nem számolt be áldozatokról vagy károkról.

Az elmúlt hetekben egyre gyakoribbá váltak az Oroszországon belüli dróntámadásokról szóló jelentések.

Szumi megyét támadják az oroszok

Az orosz erők 5 települést lőttek Szumi megye határa mentén szeptember 15-én – jelentette a helyi katonai adminisztráció a Telegramon keresztül.

Több mint 15 ezer menekült érkezett pénteken Magyarországra

Magyarország területére 2023. szeptember 15-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6649 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 8549 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 107 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

Hatalmas tűz Szentpéterváron

Hatalmas tűz ütött ki egy épületben a szentpétervári Buharestskaya utcában szeptember 16-án a hajnali órákban – közölte a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség a Telegramon.

A bevásárlóközpont és étterem 1000 négyzetméteren ég, 10 mentőautó és közel 40 ember dolgozik a helyszínen a lángok eloltásán. Sérültekről vagy áldozatokról nem érkezett jelentés, egyelőre a tűz okát sem tudni.

Üdvözölte Volodimir Zelenszkij az ukrán gabona exportjának tilalmát eltörlő brüsszeli döntést

Üdvözölte pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Bizottság döntését, amellyel az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona exportjának tilalmát, és "a valódi egység és a bizalom példájának" nevezte azt.

Lengyelország, Szlovákia és Magyarország a brüsszeli döntést követően azonnal jelezte, hogy saját hatáskörben megtiltja az ukrán gabonaexportot. Zelenszkij ezzel kapcsolatban kijelentette: ha a szomszédos országok megsértik az uniós jogot, "Ukrajna civilizáltan fog válaszolni". Kijev kilátásba helyezte, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordul kártérítésért.

A brüsszeli döntésre reagálva Zelenszkij üdvözölte "a szabadkereskedelem szabályainak tiszteletben tartását".

"Most az a fontos, hogy az európai egység kétoldalú szinten is működjék. Szomszédaink így támogatják Ukrajnát a háború idején" - írta az ukrán elnök a Telegram üzenetküldő alkalmazásban, miután tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

Két hónap távollét után Algériában tűnt fel az Ukrajna elleni orosz háború volt parancsnoka

Algériai látogatáson tűnt fel két hónapos távollét után Szergej Szurovikin tábornok, az Ukrajna elleni orosz háború korábbi főparancsnoka - jelentette az orosz sajtó pénteken az oráni nagymecset Facebook-oldalán közzétett fényképeket közölve.

"Az Abdel-Hamíd Ben Badísz-nagymecsetet magas rangú orosz katonai küldöttség látogatta meg, amelyet a vallási ügyek igazgatója és a nagymecset imámja fogadott" - áll a fényképeket kísérő üzenetben.

A tábornok bézs színű civil öltözékben látható, egyenruhás orosz katonatisztek és az imám mecsetje, Abu Abdallah Zebar társaságában.

Szurovikin algériai látogatásának célját nem közölték, és Moszkva sem adott ki közleményt a látogatásról. A tábornokot a Wagner orosz magán zsoldoshadsereg vezetőjéhez közel állónak tartották, és sorsáról találgatás folyt azóta, hogy a csoport kudarcba fulladt júniusi lázadása után eltűnt a közéletből.

A zsoldoshadsereg fellázadásakor Szurovikin felszólította a Wagner tagjait, hogy "álljanak le", és térjenek vissza kaszárnyáikba, "mielőtt túl késő lesz".

A tábornok az afganisztáni szovjet háború és a 2000-es évekbeli második csecsenföldi háború veteránja, részt vett a szíriai orosz hadjáratban is 2015-ben. Tavaly októberben nevezték ki az Ukrajnában harcoló orosz erők parancsnokává, majd idén januárban a "különleges hadművelet" irányítását Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke vette át, akinek ő lett az egyik helyettese.

A pénteki eseményekről itt olvashat:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában