Pápa

2011.12.16. 12:54

Elkészült a pápai Várkertfürdő új gyógyászati részlege

Pápa - Ez év januárjában indultak, és pénteken fejeződtek be a Várkerfürdő bővítésének építési munkálatai. Ennek keretében új medencék, csúszdatorony, és egy modern, 1500 négyzetméteres, kétszintes gyógyászati részleg készült el.

Nagy Imre

Mindezt a Közép-Dunántúli Operatív Program kiírásán nyertes pályázat tette lehetővé. A teljes összeg 1 milliárd 71 millió forint, ebből közel 428,5 millió forint volt az unió és a magyar állam által nyújtott támogatás.


Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója ismertette a projekt, illetve az elkészült létesítmények főbb adatait, majd dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő szólt a sikeres pályázat előzményeiről. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a fejlesztés összhangban van egészségügyi koncepciójával, majd dr. Áldozó Tamás polgármester üdvözölte az új létesítményekkel bővülő Várkertfürdő és a város turisztikai kínálatának jelentőségét.



Az átadásra meghívott vendégek a gyógyászati részleg főbejáratánál gyülekeztek, ahol Szűcs István, a kivitelező Vemév-Szer Kft. ügyvezető igazgatója átadta a létesítményt, illetve annak jelképes kulcsát Kovács Antalnak. Ezt követően dr. Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő, Pál Béla országgyűlési képviselő, Áldozó Tamás és Kovács Antal átvágták a bejárat előtt kifeszített nemzeti színű szalagot. Az új gyógyászati részleg a pápai gyógyvíz tulajdonságaira építve, szakképzett személyzettel, modern eszközökkel biztosítja a gyógyulni vágyók igényeit. Az átadást követően a vendégek megtekintették a létesítményt, és leleplezték az alkalomnak elméket állító márványtáblát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!