Pápa

2013.03.25. 15:31

Irodalmi tenger

Harmadik alkalommal emlékezett irodalmi felolvasómaratonnal az 1531-es iskolaalapításra a pápai református gimnázium.

Polgár Tibor

A 480 éves iskola előtt 2011-ben stílszerűen 480 perces felolvasással tisztelegtek a gimnázium diákjai és tanárai. A hamar népszerű hagyománnyá vált eseményt folytatva idén 483 percig tartó irodalmi rendezvényt tartottak a 483 esztendős tanintézet dísztermében. A délután kezdődő és egészen éjjelig tartó program előzetes feliratkozás alapján állt össze. Megkötés nem volt, bárki készülhetett bármilyen irodalmi művel.  A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a diákok ezúttal is szabadon dönthettek arról, hogy milyen irodalmi szövegekkel állnak ki a közönség elé.

 

Adorján Zoltán, a 483 perces irodalmi rendezvény egyik szervezője is kivette  részét a népszerű hagyománnyá vált pápai felolvasómaratonból (Fotó: Pápai Református Gimnázium)

A rendezvény mottója Erudíció és tradíció volt, amellyel a műveltség, pontosabban a műveletlenségből való kiemelés, valamint a hagyomány, a hagyományok továbbadásának gondolatára építettük fel a felolvasást. A hangulat most is remek, az érdeklődés pedig folytonos volt - nyilatkozta a Naplónak Adorján Zoltán refis tanár, a 483 perces felolvasás egyik szervezője. Mint mondta, céljaik között szerepelt, hogy tiszteletüket fejezzék ki az ősi kollégiumuk kulturális öröksége iránt, továbbá hasznosan és kellemesen töltsék el a szabadidejüket, nem utolsósorban pedig népszerűsítsék az irodalmat. A literatúra tengerében leginkább klasszikus irodalommal találkozhattak a szép számban megjelenő érdeklődők, de természetesen modern, illetve kommersz művek sem hiányozhattak a repertoárból. Végül összesen hatvanketten - túlnyomó többségében refis diákok - vettek részt a felolvasásban, amelynek jövőre folytatása várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!