Pápa

2013.11.17. 14:07

Feltűzték a szalagot a pápai diákok

A szalag viselése feladat és kötelezettség. A 12. illetve a 13. évfolyamig eljutni már komoly munkát jelentett, de még közel sincs vége. Még sok tanulás vár rátok a sikeres vizsgákig, a szalagavató ennek a nagy hajrának a kezdetét jelenti.

Nagy Imre

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte diákjait Karnerné Pethő Katalin igazgatónő pénteken este a Pápai Gazdasági Szakközépiskola szalagavató ünnepségén.

A JMSZK színpadán négy végzős osztály mutatta be ez alkalomból műsorát, amelyben a bécsi keringőtől a kifigurázott reklámokon, a skót- és country táncon, a rövid filmösszeállításon, a tanároknak is fricskát mutató, parodizált tanórákon át a könnyektől kísért búcsúdalokig számos diákos sziporkának tapsolhattak a meghatott hozzátartozók.

Az est fénypontja természetesen a szalagok átadása és feltűzése volt, ezt hagyományosan az osztályfőnökök: Aller Zsuzsanna, Magyar Géza, Laukó Zsuzsanna és Németh Éva vállalták magukra. Ekkor már minden osztály a színpadon állt. Előbb meghallgatták igazgatónőjük tanácsait, intelmeit, majd egyenként megkapták a piros-kék szalagot, felnőttségük első jelét.

Az ünnepi alkalom keringővel, majd pezsgős koccintással zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!