Pápa

2014.02.19. 14:34

Honvédségi ingatlanokat kap a város

Pápa - Zajlik az országban az elhagyott, nem hasznosított honvédségi ingatlanok átadása. A helyőrségi művelődési otthon már korábban a város tulajdonába került, a következő lépésről sajtótájékoztatón számoltak be szerdán délelőtt a helyszínen.

Nagy Imre

A Huszár lakótelep egykori óvodája, a régi Aero presszó előtt dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester és Bocskay László, a terület önkormányzati képviselője közölte a várost érintő örömhírt.

– A mögöttünk lévő épületet, valamint egy raktárat és a volt kommendáns hivatalt érinti az intézkedés. Utóbbi kettő teljesen tönkrement, rossz állapotban lévő épület. Amikor Hende miniszter úr legutóbb itt volt, a segítségét kértük, és a  honvédelmi tárca döntött is arról, hogy az épületeket megkapjuk. Természetesen ez egy hosszabb folyamat, hiszen az MNV Zrt. és a kormány döntése is kell hozzá. Így a város ezekkel az épületekkel, mint tulajdonnal bővül – fogalmazott dr. Kovács Zoltán. Bocskay László a döntésről szólva elmondta, hogy megszületése előtt a bázisrepülőtérnek is nyilatkoznia kellett arról, hogy a stratégiailag fontos épületek közül ezeket ki lehessen vonni.

Dr. Kovács Zoltán, dr. Áldozó Tamás és Bocskay László a Honvédelmi Minisztérium örömteli döntéséről tájékoztatta a sajtót (Fotó: Nagy Imre)


– A volt óvoda épülete nagyon jó állapotban van, itt egy orvosi rendelő-komplexumot hozunk létre. Ez azért is fontos, mert a volt boltban jelenleg működő rendelőt így kulturált, szép helyre költöztethetjük. Reményeink szerint a felújítás ebben az évben megkezdődhet. A másik két épületet valószínűleg lebontjuk, helyükön utat, parkolót létesítünk – mondta el a  képviselő.

– A rendszerváltás után a Huszár lakótelep külön szabályozási övezet volt, eltérő tulajdonviszonyokkal, és eltérő sorsú tulajdonokkal, hiszen itt nagyon sok állami tulajdon maradt meg. Rendezetlenek voltak a garázs-kérdések, és több más ingatlan is. Ezek egy része magántulajdonba került, másik részére az önkormányzat jelentett be folyamatosan igényt. Most már a mi feladatunk az, hogy ezekből megfelelő minőségű és a helyi közösséget szolgáló új funkciókat és tereket tudjunk kialakítani – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!