Pápa

2015.07.26. 19:12

Fegyveres harcosok a Fő téren

Pápa - A középkor világa elevenedett meg egy délután erejéig a város Fő terén, elfeledett történelmi múltunkba engedve betekintést a Fegyvert s vitézt éneklek című hagyományőrző rendezvénynek köszönhetően.

Polgár Bettina

Hosszú idő után ismét patadobogásra lehetettek figyelmesek a járókelők a belvárosi templomsoron, melyet többek között korhű ruhát viselő, felfegyverzett vitézek népesítettek be. Az esemény a Hagyományok Hegye Egyesület,a Pápai Lovas Club és a Bakonyalja Népművészeti Egyesület közreműködésével valósult meg.

A Fő téren avar kori fegyvereket is láthattak az érdeklődők
Fotó: Polgár Tibor

- Az avar nép történetét bemutató tablókkal, relikviákkal készültünk a rendezvényre. Emellett az érdeklődők szemügyre vehették mindazt a ruházatot, fegyverzetet, ami ennek az időszaknak a jellemző sajátossága volt - ismertette a változatos programokat Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület elnöke.

Emellett lópatkolást, nyergelési és szerszámolási bemutatót is láthattak a Fő térre látogatók, akik a korabeli mesterségekből is ízelítőt kap-
hattak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!