Pápa

2015.08.20. 19:38

A különböző kultúráknak tisztelniük kell egymást

Pápa – Oly sok év után most ismét meg kell védenünk saját határainkat, és vele együtt Európa határait is – hangsúlyozta az államalapítás ünnepén mondott beszédében Bocskay László önkormányzati képviselő.

Polgár Tibor

A városi ünnepségnek az Erzsébet liget adott otthont, ahol Pápa Város Fúvószenekarának toborzója, majd pedig a Himnusz dallamai után Bocskay László osztotta meg gondolatait a szép számban egybegyűltekkel. Mint mondta, ezer esztendővel ezelőtt eleink keresztény és független magyar államot teremtettek.

– Keresztényt, mert érezték, csak a hitnek van teremtő ereje, és mert tudták, hogy a keresztény Európa talajába csak keresztény állam tud gyökeret ereszteni. Független államot teremtettek, mert tudták, a függetlenségében sérült állam nem képes ellátni legfőbb feladatát: nem tud megfelelő védelmet és oltalmat nyújtani az országban élő magyaroknak – mutatott rá az önkormányzati képviselő.

A szónok kifejtette: a Szent István által felépített keresztény és független állam évszázadokon át védelmet, otthont biztosított a Szent Korona népének. Hozzáfűzte, az eltelt több mint ezer esztendő alatt sokan megtámadtak bennünket, de a magyar nemzet mindig képes volt újra és újra összefogni az elnyomás ellen. – Napjainkban egy egészen új kihívással kell megbirkóznunk. Egy modern kori népvándorlás indult el, és oly sok év után most ismét meg kell védenünk saját határainkat, vele együtt pedig – mint oly sokszor a történelemben – Európa határait is – emelte ki Bocskay László.

– Az államalapítás idején és a mai napon is érvényes az, hogy a különböző kultúráknak el kell fogadniuk, tisztelniük kell egymást. De a tisztelet nekünk, magyaroknak is kijár. Az elfogadáshoz és a tisztelethez az is hozzátartozik, hogy aki Magyarországra, Európába érkezik, az betartja a törvényeket, a kulturális szabályokat, ahogy tették annak idején a kunok, örmények, szerbek, zsidók, és még sokan mások – fogalmazott beszédében a képviselő, aki a közös kérdésekre, problémákra adandó válaszokkal, megoldásokkal kapcsolatban az összefogást hangsúlyozta.

Az ünnepi gondolatok után az Él a magyar! című zenés, verses műsor emelte a megemlékezés fényét. Az előadást Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész, továbbá Ács Tamás és Tóth Péter, a Soproni Petőfi Színház két színésze, valamint Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara keltette életre. Az estébe nyúló ünnepség koszorúzással zárult az Országzászló-emlékműnél az MH Pápa Bázisrepülőtér és a város fúvószenekarának közreműködése mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!