népi mesterségek

2018.02.20. 07:15

Kézműves kaszinót tartottak a pápai fióklevéltárban

A Bakonyalja Népművészeti és Kézműves Egyesület is kivenné a részét a Pápai Művelődéstörténeti Társaság szerveződő népfőiskolájából.

Laskovics Márió

Benedekné Gosztonyi Hajnalka és fonott alkotásai, a háttérben a civil kaszinó résztvevői Fotó: a szerző

A Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMtT) legutóbbi civil kaszinóján Benedekné Gosztonyi Hajnalka tartott előadást a Bakonyalja Népművészeti és Kézműves Egyesületről, illetve saját kézműves tevékenységéről szerdán a pápai fióklevéltárban.

Benedekné Gosztonyi Hajnalka és fonott alkotásai, a háttérben a civil kaszinó résztvevői Fotó: a szerző

Benedekné Gosztonyi Hajnalka a Naplónak nyilatkozva elmondta, a tavalyi év folyamán, Lőrincz Péter korábbi elnök lemondásával vállalta magára a vezetői teendőket, s ezzel az 1995-ben alakult, pápai székhelyű, jelenleg harminckét tagot számláló egyesület neve is változott, kiegészült a kézműves szóval. Tagnak elsősorban a Pápán és környékén élő kézműveseket, őstermelőket várják.

– Három részből áll a tagság: a hagyományos technikákkal foglalkozó mesterek, kézművesek – például szalmafonó, szövő, bőrdíszműves – mellett az újabb, modern technikákkal, mint például a foltvarrással, dekupázzsal alkotók, illetve őstermelők találhatók az egyesületben – fejtette ki az újdonsült elnök, aki civilben segédlevéltárosként dolgozik, népi mestersége hobbi.

Érdekes módon került közel az anyagokhoz, már gyermekkorában vonzódott a népi mesterségek iránt. Édesapja kópickötő barátjától megtanulta a szalmából kötött, hasított vesszőcsíkkal összevarrt, főként tojás tárolására használt kosár elkészítését. Felnőtt pedagógusként elvégzett egy népi játszóházi foglalkozásvezetői tanfolyamot a Veszprém Megyei Közművelődési Intézetnél, ahol kitanulta a szalma-, csuhé-, és gyékényfonó népi kézműves szakmákat is, mindháromból szakmai, illetve oktatói végzettséget szerzett.

Mint megtudtuk, mostanság egy állandó egyesületi helyiség kialakítása a legfontosabb kérdés a Bakonyalja egyesület számára. Mihelyst meglesz, ott nyitott műhely-programsorozattal, kiállításokkal, foglalkozásokkal szeretnék közelebb vinni az emberekhez a hagyományos mesterségeket. Elképzelhető, hogy együttműködnek a PMtT-vel, s a társaság szerveződő népfőiskolájának munkájába foglalkozások tartásával kapcsolódnának be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!