Gyökerek avagy megérteni, honnan származom

Elmondta, Pénzesgyőr hatvanegy évvel ezelőtt alakult egy községgé, Pénzeskút, Kőrisgyőr és Kerteskő összevonásával. Többségében svábok éltek itt, akik a kitelepítés következtében igen kalandos életutat jártak be. A családok egy része a háború elől menekülve elhagyta az országot, Németországban várták ki a végét, ezt követően többen megpróbálkoztak a hazatéréssel, de sokukat Sopronnál visszafordították. A háború után Németországba történő költözésre köteleztek mindenkit, aki az 1941. évi népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. 1946 és 1948 között több mint százhetvenezren kényszerültek elhagyni Magyarországot. Nincstelenül távoztak, tulajdonuk a magyar államra szállt.

– Amerikai vendégeink a visszafordított családok leszármazottai. Őseik néhány évi németországi tartózkodás után Amerikába emigráltak. Most a gyökereiket keresik. Pár hónappal ezelőtt vettük fel velük a kapcsolatot, mondta el a településvezető.

Az önkormányzat 2015 őszén kialakított a temetőben egy méltó emlékhelyet a rég elhunytaknak, akik sírját leszármazottak hiányában régóta senki nem gondozta. Összegyűjtötték a régi, kidőlt sírköveket, rendezett emlékhelyet kialakítva belőlük. A regénybe illő történet itt kezdődött. A sírkövek feliratait meglátva az Amerikában élő Vogl (Fogl) Lilien és Roberts David (Szautner leszármazott) – akik megismerkedése is véletlen, illetve sorsszerű – e-mailt írtak az önkormányzatnak egy szombati napon, melyre két órán belül megérkezett a válasz Hajós Ákostól, angol nyelven. Lily, aki Arizonában él, egy évvel ezelőtt kezdte a kutatómunkát.

– Azt akartam, hogy megértsem, ki vagyok, honnan származom, kik az elődeim. Édesapám Pénzeskúton született, szerettem volna megismerni a körülményeket, az okot, miért kellett nekik elmenni, hogy történt és miért, hogy a fél család Magyarországon maradt, volt, aki Németországba ment, volt, aki onnan tovább Amerikába. 1944-ben a nagyszüleim apámmal – aki ekkor négyéves volt – és testvéreivel kimentek Németországba, a németek mondták, aki német származású, jobb, ha elhagyja az országot, mert jönnek az oroszok. Először a németországi Hofba mentek, a háború végén szerettek volna visszatérni, de nem engedték őket. 1951-ben kimentek Amerikába, de ott nem kaptak munkát, nem beszélték a nyelvet, így a nagyszüleim néhány év múlva visszatértek Németországba, édesapám Ludvig, (azaz Lajos) és testvérei maradtak, én már Amerikában születtem. 2015-ben jártam először itt a faluban. Nagyon élvezem az ittlétet, örülök a rokoni találkozásoknak, de legjobban, hogy Daviddal egymásra találtunk.

Lily a génekkel foglalkozó tudományt is segítségül hívta. Elmondta, Amerikában ma népszerű hobbi a családfakutatás, hiszen a jobb élet reményében oda „mindenki valahonnan jött". Elment DNS tesztre, melyben elemzik a származást a nyál alapján. Nála kelet- és nyugat-európai jeleket mutattak ki, s rokonsági szálakat, sok emberrel, így Roberts Daviddal is. Felvette vele a kapcsolatot interneten, örömmel és csodálkozva konstatálták közös származásukat, mindkettőjük ősei között Szautner-ek és Fogl-ik voltak. David Virginiában él.

– Kiskoromban az édesapám mindig mesélt, honnan származik, milyen volt a gyermekkora, de az édesanyám soha nem szólt a családjáról, ez nekem nagyon furcsa volt. Idősödve egyre inkább elkezdett érdekelni családom múltja, története. Azt tudtam, hogy Magyarországról származom, de nem értettem, egészen, míg Lilyvel nem találkoztam az ősöket kutató online honlapnak köszönhetően, miért mondogatják, hogy német őseim vannak, ez a két dolog, hogy is egyeztethető össze. Az ő ötlete volt, hogy utazzunk együtt Pénzesgyőrre, kutakodjunk helyben és a levéltárban, keressük meg őseink végső nyughelyét és a még élő rokonainkat. Tavaly november óta tervezgettünk. Megtudtam, őseim 1903-ban vándoroltak ki Amerikába, Pennsylvániába, mert a földek újrafelosztása után munka nélkül maradtak. Lilyvel személyesen most találkoztunk először, ideutazáskor, a londoni repülőtéren. Nemhogy Magyarországon, de Európában sem jártam még soha. Pénzesgyőr nagyon szép hely, az emberek barátságosak, vendégszeretők, meghívtak otthonaikba, hagyományos magyar ételekkel kínáltak bennünket. Teljesen otthon érzem magam.

Khiefer Szautner Erzsébet Németországból érkezett, hogy amerikai rokonaival Pénzesgyőrön találkozzon. Ő nem a kitelepítés áldozata, férje német, 1973. évi házasságkötésük óta él kint, választott második hazájában. A találkozóra elkísérte lánya és három és féléves unokája. Erzsi és Lily kapcsolatában is van egy érdekes, sorsszerű momentum. Megismerkedésükkor kiderült, egyszer már nagyon közel voltak egymáshoz, Erzsi amerikai útján járt Lily lakóhelyén, csak akkor még nem tudtak egymásról.

A vendégekkel való találkozáshoz számos falubeli is csatlakozott, akik  valamilyen rokoni kapcsolatban állnak velük, vagy leszármazottaikkal. Érdekes volt hallani az elhangzott történeteket a múlt század első feléből. Megható pillanatok voltak, mind a vendégeknek, mind a helyieknek, amikor a temetőben megtalálták valamelyik ősük sírját, vagy egy-egy régi fényképen sikerült valakit beazonosítani, vagy egyikük dédnagyszülei háza előtt készíthettek fényképeket a családi album számára. Közel tízezer kilométert tettek meg azért, hogy megismerhessék, kik voltak az őseik, honnan származnak. Búcsúzáskor átadtak a polgármester úrnak egy levelet az arizonai Goodyear városának polgármester asszonyától, melyben köszönetet mond, hogy segíti a távoli rokoni szálak felfejtését. – Úgy gondolom, nekem semmiféle köszönet nem jár, megtiszteltetés, hogy ebben a történetben részt vehettem és bármikor szívesen és önzetlenül megteszem legközelebb is. Külön megtiszteltetés, hogy nem csak a rokonság érdekelte őket, hanem a település múltja, jelene és jövője is. A hatalmas kontraszt ellenére, mely az ő otthonuk és egy bakonyi aprófalu között húzódik, érdeklődve hallgatták, milyen kisebb nagyobb problémákat kell megoldanunk nap, mint nap, vagy, hogy az itt élők milyen áldozatot hoznak például azzal, hogy nem költöznek be valamelyik közeli nagyvárosba, vállalva a mindennapi ingázást, mondta Hajós Ákos.

Gyökerek. Múlt, történelem. Sors. Véletlenek sorozata. Vajon vannak-e véletlenek? Vagy életünkben egyetlen szál sem fut véletlenül? Márai Sándor gondolta jutott eszembe: „...mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen... vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges". Az amerikai, a német vendégek a megtalált, megismert rokonaikkal, Hajós Ákossal bejárták a temetőt, sokáig időzve a síroknál, az emlékhelyen, keresve a gyökereket. Erzsi kisunokája, ha felnő, tudni fogja, honnan származik. Most felhőtlenül ugrándozott az ősi sírköveken, egyikről a másikra és gyermekláncfüvet szedett dédszülei sírjára. Meggyőződésem, a falu közössége is gyarapodott lelkiekben.