Mese-mese mátka

Rövid állatmeséket olykor be-becsenek a gyermekem számára fontosabb dínós könyvnézegetés után. Neki ugyanis még sokkal izgalmasabb az őshüllők magánélete, vagy a vadállatok kinézete és életmódja. Este nyolckor sokszor már eléggé pozdorja az agyam, de még el tudok mélázni azon, hogy egy bizonyos őshüllő állítólag hetvenöt tonnát nyomott. Nézegetés és mesélgetés-beszélgetés után lámpaoltás, majd fejből mesélés következik, melyet a fiam alakít. Nincsenek határok: a Föld összes állata beléphet a sztoriba. Előfordul, hogy mesélés közben én már álomba merülök, de feleszmélek, ha valami totálisan nem a meséhez illő részlettel gazdagítom a történetet (cikkek, ügyintézés említése), de erre Kriszi is emlékeztet aranyos, méltatlankodó hangsúllyal, éberen: anya, miket beszélsz!?