Rendőrségi

2011.09.06. 17:41

Elvették a pszichés zavarokkal küzdő nő gyermekeit

Pápa - Pszichés problémai miatt egy asszony agresszíven bánt gyermekeivel, amiért bíróság elé állították.

Mátételki András

Az asszony férjével együtt nevelte rendezett körülmények között a gyermekeit, ám viselkedése  - pszichés gondokra visszavezethetően - 2008 elején megváltozott. Családtagjaival és tágabb környezetével szemben gyanakvóvá vált, üldözési tünetek és téveszmék jelentkeztek nála. Gyermekeivel már nem volt olyan türelmes, mint régen, durván veszekedett velük, sokszor trágár szavakat használt.

Ebben az időben a két lánya óvodába járt, akikért délutánonként ő ment el. Nem egyszer előfordult, hogy az óvónőkkel szemben is megengedhetetlen szavakat használt. A legidősebb lánya mind gyakrabban használt olyan útszéli kifejezéseket, amiket édesanyjától hallott. Neki az iskolában is problémái voltak, ezért egyéni tanterv szerint kellett volna vele foglalkozni a nevelőknek.

Mivel az anya a nevelési tanácsadóba többszöri felhívás ellenére sem vitte el a kislányát, a gyereknek évet kellett ismételnie. Testvére két hónapig nem járt óvodába, ezért családgondozót rendeltek ki melléjük.

Az anya állapota 2008 tavaszára súlyosbodott, több alkalommal próbált öngyilkos lenni. A sümegi pszichiátriára azért került, mert azzal fenyegetőzött, hogy gyermekeivel együtt felgyújtja a lakást.

A gondos kezelés meghozta az eredményt: hetekkel később hazaengedték a kórházból az anyát, aki ezt követően már nem szedte be a gyógyszereket, orvosi kezelésen sem jelent meg, ezért tünetei ismét jelentkeztek. Az őszi-téli időszakban többször megesett, hogy gyerekeit megverte, egyiküket fojtogatta is. Végül is pápai gyámhivatal 2009 áprilisában elrendelte a gyerekek átmeneti nevelésbe vételét, egyúttal gyámot jelöltek ki a kicsiknek.

A Veszprémi Városi Bíróság a 31 éves asszonyt felmentette a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és védekezésre képtelen személy ellen elkövetett könnyű testi sértés bűntette alól, ugyanakkor elrendelték két évre a kényszergyógyítását. A megyei bíróság helyben hagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!