Rendőrségi

2012.02.03. 08:54

Három uzsorást fogtak el a rendőrök Miskolcon

Uzsorázással gyanúsított férfiak kerültek rendőrkézre Miskolcon, a bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

MTI

Egyedné Novodonszki Éva közlése szerint a három férfi - apa és két fia - alkalmanként 50-100 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorulóknak, s aki nem tudta megfizetni a tartozását, azt életveszélyesen megfenyegették, verést, kezük, lábuk eltörését helyezték kilátásba.
   
Az uzsorások 2009 óta rendszeresen adtak kölcsönt nehéz helyzetbe kerülteknek, a legkisebb összeg ötezer forint volt, de kétszázezer forintot is "kihelyeztek".
   
A szóvivő elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség jelenleg 47 ügyben folytat eljárást uzsorabűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A 47 ügynek ez idáig 83 gyanúsítottja van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!