Rendőrségi

2012.10.15. 13:27

Hamis számla miatt feleltek

Veszprém - Két faluvezető, községük érdekét szem előtt tartva, követett el szabálytalanságot, amiért bíróság előtt kellett felelniük.

Mátételki András

Az egyik megyénkbeli településen 2010 májusában annyira megáradt a patak, hogy emiatt megrongálódott a faluház. A község önkormányzata pályázatot nyújtott be a Magyar Államkincstárhoz, hogy a vis maior keretből pénzhez jusson. A település fél évvel később kapott 1,7 millió forintot a vízelvezető árok és a faluház helyreállítására. A község polgármestere egy hónappal később szerződést kötött egy kft. vezetőjével, aki a munkálatokat 1,8 millióért vállalta.

Tavaly február elején készült el a számla a részben elvégzett munkákról, az államkincstár bő két hónap múlva átutalta az 1,7 millió forintot. Csakhogy a számlán feltüntetett földmunkát az építőipari cég nem végezte el, mert azt a falu vezetői a közhasznú munkásokkal kívánták megoldani. A „felszabadult” összegből, a 311 ezer forintból, a vállalkozó a faluház részbeni felújítását végezte el. Mindez szabálytalan volt, az összeget a település végül is visszautalta a kincstárnak.

A Veszprémi Városi Bíróságon dr. Szarvas Róbert társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt a polgármestert és a jegyzőt egy évre próbára bocsátotta, míg a vállalkozó megrovásban részesült. A Veszprémi Törvényszék helyben hagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!