Rendőrségi

2013.09.27. 17:24

Megzsarolták és kirabolták diáktársaikat

Csoportosan elkövetett rablás bűntette, zsarolás és személyi szabadság megsértésének minősített esete miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Veszprémi Járási Ügyészség – közölte pénteken a megyei főügyészség szóvivője.

Halmos György

A vádirat szerint a fiatalok a bűncselekményeket tavaly november és idén február között követték el – közölte dr. Gulyás Ildikó. A fiatalok az egyik szakképző iskola évismétlő diákjaiként két fiatalabb osztálytársuktól szereztek pénzt erőszakos módon. Az egyik esetben az iskolai büféből távozó osztálytársuktól vették el 300 forintját, és más alkalommal is szereztek így pénzt tőle.

Az ügy másik sértettjébe hamis, fenyegető tartalmú üzenetekre hivatkozva kötöttek bele; a mellékhelyiségbe rángatták és bántalmazták. Egy hónap elteltével ismét veréssel fenyegették meg a sértettet, akitől fejenként ezer forintot követeltek, amit másnap át is adott nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!