Sport

2009.10.26. 03:29

A VFC újabb győzelme

Veszprém, Dombóvár - A foci NB III Bakony-csoportjában a VFC sima 3:0-al küldte haza a Celldömölköt. A Dráva-csoportban megint kikapott a Várpalota.

Munkatársainktól

Dombóvár-VBSK 2:1 (1:0)

Dombóvár, 150 néző. V.: Zierkelbach.

Dombóvár: Szabados - Várai-Bán (Kőhalmi, a 75. percben), Kadarkuti, Kovács, Lutz, Kulcsár, Kázmér (Varga, 69.), Tóth, Tolmácsi (Papp, 22.), Fábián. Edző: Dárdai Pál.

Várpalota: Radnai - Saári, Láng, Horváth, Kaufmann, Blaski, Király, Szabó, Humli (Lábas, 87.), Zsupek (Vető, 38.), Bogdán. Edző: Pintér Csaba.

Kiállítva: Szabados Zsolt.

Jó iramban kezdett mindkét együttes. A mérkőzés 20. percében hosszú indítást követően Szabados kapus rosszul jött a 16-oson kívülre, kézzel elütötte a labdát, így a játékvezető kiállította.

A hazai csapatot nem fogta vissza a kiállítás, és a 33. percben bal oldalról beívelt szabadrúgásból Lutz 4 méterről a hálóba fejelte a labdát, 1:0. A gól után a vendégek vették át az irányítást, de a szünetig nem tudtak eredményesek lenni.

Fordulás után a lelkesen játszó vendégek sorra vezették támadásaikat, de a kapuig nem sikerült eljutniuk egészen a 72. percig, amikor Szabó távoli lövését hárította a kapus, de a kipattanó labdát Vető higgadtan gurította a bal alsó sarokba, 1:1.

A gólt követően a hazaiak is nagyobb sebességre kapcsoltak és igen színvonalas végjáték alakult ki, melyben mindkét csapat gólt szerezhetett volna. A 87. percben ismét a bal oldalról szabadrúgáshoz jutott a hazai gárda, és lekopírozva az első góljukat, Lutz ismét a hálóba fejelte a labdát, 2:1.

Hihetetlen győzelmi esélyt szalasztott el a várpalotai együttes a két pontrúgásból eredményes Dombóvárral szemben. A mérkőzés képe nem tükrözte a két csapat tabellán elfoglalt helyezését.

Jók: Lutz, Tóth, Kulcsár, ill. Kaufmann, Szabó, Blaski.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!