Sport

2009.11.18. 12:48

Räikkönen kihagyja a következő Forma-1-es idényt

Helsinki - Kihagyja a jövő évi szezont Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka.

MTI

Az idén Ferrarival versenyzett finn pilóta döntésének hátterében az áll, hogy nem tudott megállapodni a McLaren csapattal.
   
"Úgy gondoltuk, hogy vagy a McLaren vagy semmi - mondta a Turun Sanomat című finn lapnak kedden Steve Robertson menedzser. - Az egyezség azonban nem jött létre, így Kimi nem indul az F1-ben, legalábbis jövőre nem."
   
A Ferrari szeptember 30-án jelentette be, hogy Räikkönen távozik az istállótól, helyét pedig a spanyol Fernando Alonso veszi át. Két hete az idén Jenson Buttonnal és csapatával is világbajnok Ross Brawn bejelentette: Räikkönen túlságosan sokba kerülne.
   
A 30 éves "Jégember" ebben a szezonban 48 ponttal a vb hatodik helyén végzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!