Sport

2010.08.03. 13:49

A képünkbe szépítenek

Azt mondja az egyik kolléga, aki történetesen olyan tévécsatorna főszerkesztője, amely a magyar NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzéseket közvetíti, hogy ők bevallottan színezik a valóságot.

Novothny Ottó

Nem kritizálnak a kellő és elvárható mértékben, mert ha már megvették a portékát, akkor azt jó színben szeretnék feltüntetni és egyébként is, ha pozitív élményt sugároznak, akkor több szurkoló családostul foglal majd helyet a lelátókon.

Nos, nem is tudom hirtelen honnan kezdjem. Talán azokkal, akikbe nyilatkozatával a legnagyobbat rúgta az illető: a szakkommentátoraikba és riportereikbe. Azokba a szakemberekbe, akik ott ülnek minden meccs előtt, alatt, után és ontják őszinte véleményüket, legalábbis ezt hittük. Eddig. Ám alaposan meglepne, ha a főszerkesztő nem közölte volna az illetőkkel: csak lassan, óvatosan, finoman, elvégre itt az áru ott a vevő. Vagyis a képünkbe szépítenek, hogy árnyaltan fogalmazzak.

Az sem mellékes, hogy a nézők azért nem mennek, főképpen családostól, a stadionokba, mert egy: nem érdekli őket a meccs, kettő: vannak helyek, ahol olyan körülmények és/vagy olyan bunkó, visszataszító közeg fogadja őket, hogy jó érzésű ember oda be nem teszi a lábát. Függetlenül attól, hogy a tévében milyen kísérőszöveggel kínálják a bóvlit. Vannak persze jó mérkőzések is, de ezután kimondottan zavarni fog, hogy tudom: igyekeznek becsapni, ha a közvetítés alatt nem némítom el a készüléket.

Olyan ez mint a tévébolt, ahol mindenféle kacatot, szőrvágót, fogyasztó teát, aprító gépet, késkészletet (ez tetszik a legjobban: egy darab áráért nyolcat, sőt ha most rendel, akkor tizenhatot, ráadásként mágneses tartóval) küldenek jó pénzért. Mindig akad madár, aki beszáll és megrendeli. Egyszer. Most újdonsággal egészült ki a lista: rózsaszín szemüveg. A következő vébéselejtezőig működhet is, akár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!