Sport

2010.08.05. 14:33

Ezüst és ötödik hely - Esső András csapatban maratoni Európa-bajnok

Veszprém - Ugyan eleinte ellenkezett, hogy részt vegyen a nemrégiben megrendezett nyíregyházi veterán atlétikai Európa-bajnokságon, mára cseppet sem bánja. Maratoni számban ezüstérmet, ötezren ötödik helyet szerzett. A csapat maratoniban Európa-bajnoki címet ünnepelhetett Esső András, veszprémi futó.

B. Virág Rita

Hogy miért is ellenkezett Esső András a nyíregyházi rajthoz állás miatt? A válaszát szerintem roppant egyszerű elfogadni. Harminchat évével hiába tartozik a senior sportolók közé, ő maga egyáltalán nem érzi magát veteránnak. Végül azonban beadta a derekát és már nem is bánja, hiszen maratoni számban Európa-bajnok és második, 5000 méteren ötödik helyezett.

- Az ötezret eltaktikáztam, így csak ötödik lettem. Két nap múlva rendezték a maratonit, ahol mindenképp a dobogót céloztam meg. A későbbi győztes olasz nagyon elhúzott az elején és hiába igyekeztem 25 kilométernél felzárkózni a nagy kánikulában ez nem ment. Az utolsó hét kilométeren pedig már csak arra figyeltem, hogy megőrizzem a második helyemet - idézte fel az eseményeket.

Csapatban két korcsoportot, a 35-40, és 40-45-ös korosztályt együtt értékeltek. Itt dr. Sebestyén Zoltánnal és Kovács Andrással Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club futója.

A kétszeres felnőtt válogatott András 1983 óta atletizál, de korábban belekóstolt más sportágakba is, focizott, teniszezett, taekwondozott. Telek András edzővel kezdett el dolgozni, jelenleg Szemán János tanítványa.

- Őszintén szólva nagyon tetszett a Nyíregyházán is tapasztalt légkör, máskor szívesen kipróbálnám magam hasonló veterán viadalokon. A világbajnokság jövőre Sacramentoban lesz, ami jelenleg elérhetetlennek tűnik, de két év múlva az Eb-re újra benevezek.

András elmondta még, hazánkban a senior sportolóknak gyakorlatilag önköltségen kell részt venniük a különböző megméretéseken. Ugyan a hazai rendezésű Eb-n a nevezési díjának egy részét egyesülete átvállalta, de a vébéhez nem tud hozzájárulni, így itthon marad.

 

Esső András a budapesti maratoni országos bajnokságon 2:25 órán belüli idővel szeretne célba érni. Jelenleg kisebb csípősérülés hátráltatja felkészülését, ám a napi edzéseket nem hanyagolja. Tavaly szívkatéterezésen esett át, már jól van  és azt mondta, amíg bírja, szeretne futni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!