Sport

2013.02.13. 14:36

Négy hét van hátra - A Füred és a Pápa is keményen gyakorol

Javában zajlik a munka megyénk két NB III-as labdarúgó csapatánál. A listavezető Balatonfüred FC új igazolásokkal készül, a tizenkettedik helyen telelő Pápa II a legidősebb utánpótlás korosztállyal edz együtt.

Horváth Gábor

Az NB III Bakony csoportjában éllovas balatonfürediek eddig három játékossal erősítettek: Gubicza Gábor a Győri ETO-tól, a kolumbiai Leandro Gonzales a Budapest Honvéd akadémiájáról, a veszprémi nevelésű Ács Patrik pedig Zalaegerszegről igazolt a BFC-hez.

Gubicza egy baloldali, univerzális, azaz több poszton is bevethető labdarúgó, Leonardo és Ács középpályások. Két játékos ügye van még függőben, velük kapcsolatban csak később tudok konkrétumokat mondani árulta el Pető Tamás.A Balaton partiak szakvezetője hozzátette: az időjárás ugyan kissé átírta a programot, amit elterveztek a véghez is tudták vinni. Keményen dolgozunk, még négy hét áll rendelkezésünkre, hogy tökéletesítsük tudásunkat mondta volt válogatott labdarúgó.

A balatonfüredi labdarúgók a Bakony csoport tabellájának első helyéről várják a harmadosztályú pontvadászat tavaszi folytatását (Fotó: Tóth Attila)

Nincs lehetőségünk igazolni, egy érkezőnk van, a saját nevelésű Kalmár Dániel tért vissza kölcsönből válaszolta érdeklődésünkre Nagy Mihály. A Lombard Pápa második számú együttesének vezetőedzője ezzel együtt elégedett a mögöttük hagyott időszakkal.

Nagyon jók a tapasztalataink, azt tudom mondani, hogy a meccseink egyelőre remekül sikerültek. A tréningjeink kemények ugyan, ám a gyakorlásokon elsősorban a játékkészséget igyekszünk fejleszteni. Az állóképesség megszerzése a mérkőzésekre marad, amelyeken keveset cserélnek, a játékosok általában 90 perceket játszanak, viszont mivel sok felkészülési találkozót kötöttünk le mindenkinek jut lehetőség foglalt össze a szakember, aki megjegyezte: elégedett a mutatott játékkal, azonban természetesen majd csak a bajnoki meccseken dől el az, hogy pontosan hol is tartanak.

A Lombard Pápa II a szokásoknak megfelelően együtt készül az egyesület U-19-es és U-18-as együtteseinek keretével.

 

Közvetlen riválisával kezd a Füred

A harmadosztályú pontvadászat 2012/2013-as szezonja március elején folytatódik. A Bakony csoportban március 9-10-én bonyolítják le a 14. fordulót. A balatonfürediek szombaton Mosonmagyaróváron lépnek pályára, a pápai együttes vasárnap a Csornát fogadja. A Füred rögtön rangadóval nyit: a Balaton partiak 31 ponttal az első helyen állnak, míg a mosonmagyaróvári együttes (26 pont) jelenleg a második. Az Mosonmagyaróvár ráadásul hazai pályán még hibátlan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!