Sport

2014.06.13. 09:25

Rédli András kiváló produkcióval lett Európa-bajnok

Tapolca - Pályafutása legjobb egyéni eredményét érte el a tapolcaiak válogatott párbajtőrözője, aki Európa-bajnoki címet szerzett a franciaországi Strasbourgban. Rédli András nagyon boldog, csak egyet sajnál.

Horváth Gábor

Azt, hogy nem 2015-öt írunk, hiszen ha így lenne, ilyen szezonnal és eredményekkel már meg is válthatta volna a jegyét a 2016-os riói olimpiára.

Mindenesetre az Sz-L Bau Balaton Vívóklub sportolójának neve mellé a tavalyi csapatvilágbajnoki cím mellé idén odakerült az egyéni Európa-bajnoki titulus is. Akárhogy is nézzük, a 30 esztendős kiválóság pályafutása legjobb időszakát tudhatja maga mögött.

- Természetesen nagyon örülük az eredménynek, amit igen értékesnek tartok. Persze jó lett volna, ha ez már a kvalifikációs Eb, azaz egy évvel előrébb vagyunk, de Imre Géza 2008-as sikere óta ez az első magyar egyéni kontinensbajnoki arany, amire nagyon büszkének kell lennem. Bízom benne, hogy benne, hogy az otthoniak is büszkék rám - nyilatkozta a Naplónak Rédli András.

- Az Eb-n fantasztikus napot fogtál ki, hiszen szinte az összes nagy vívónemzet képviselőjével találkoztál és mindegyik csatából győztesen jöttél ki.

- Igen, szerencsére a nap elejétől folyamatosan fölfelé ívelt a formám. Egyre jobban és jobban ment a vívás és a döntőben már tudtam, hogy nyerni fogok. Nemcsak a forma miatt, hanem azért is, mert az olasz Pizzo stílusa fekszik nekem.

A legjobb helyre került az aranyérem, Rédli András taktikusan, jól és kötélidegekkel vívott (Fotó: hunfencing.hu)

 

- Az olasz előtt azonban olyan kiválóságokkal kellett egy pástra lépni, mint a francia Robeiri, az orosz Szuhov, vagy a svájci Heinzer. Három egytusos meccsed volt, hogy bírtad idegekkel?

- Ne is mond, nekem sem hiányoznak az ilyen kiélezett találkozók, hiszen a minimum 75 éves életkort megcéloztam magamnak. Hosszú nyugdíjaséveket tervezek és ezek a meccsek egyáltalán nem segítenek e cél megvalósításában. Amúgy összességében sikerült nyugodtnak maradnom, ez segített a Szuhov ellen, a Robeirivel vívott találkozó már neccesebb volt. A Heinzer egy kellemetlen stílusú vívó, ám úgy éreztem, egy kicsivel fáradtabb volt, mint én.

- Egyáltalán nem izgultál?

- Nem igazán. Sőt, mivel a döntő volt a legsimább asszó, inkább arra kellett koncentrálnom, hogy nehogy idő előtt elhiggyem, hogy megvan az arany.

- Egy hónap van hátra a kazanyi világbajnokságig.

- Igen, úgyhogy még kemény munka vár ránk. Csapatban mindenképpen javítani szeretnénk, egyéniben pedig ugyanilyen jó teljesítményt várok magamtól, mint amilyet most mutattam. Bebizonyítottam, ez bármire elég lehet, hiszen olyan embereket győztem le, akik papíron jobbak, mint én. Fejben viszont én voltam a jobb.

A csapatviadal ezúttal csalódás volt

- Csalódás volt, de egy jó orosz csapattól kaptunk ki, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok dolog hátráltatott minket - mondta a magyar párbajtőr válogatott Eb-szerepléséről Rédli András. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter alkotta csapat hetedik lett Strasbourgban. Ami az említett hátráltató tényezőket illeti, Imre lázas betegséggel küszködött, Boczkó pedig nemrég épült fel hosszabb sérüléséből.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!