Vendégek Indiából - A táncosok Veszprémben készültek fel a világbajnokságra

Az akrobatikus rock and roll szövetség hatalmas energiákat mozgósít annak érdekében, hogy a föld minden országában megismerjék ezt a sportágat. Minél több helyen űzik, annál nagyobb az esélye, hogy a közeljövőben bekerüljön az ötkarikás programba.

A sportág szövetségének (WRRC) képviseletében a veszprémi Kis Katalin és Horváth Miklós, egykori világbajnoki hatodik helyezett páros, tavaly Indiában járt, hogy népszerűsítsék az akrobatikus rock and rollt. Több városban tartottak workshopot, edzéseket. Itt ismerkedtek meg Tanjával és Unnival, akik első felnőtt indiai párként részt vettek a lengyelországi vébén. A duó előtte Veszprémben készült a rutinos Kis, Horváth páros irányításával. Itt beszélgettünk velük.

A 42 éves Tanja stewardessként dolgozott, majd tánciskolát nyitott India egyik legnagyobb városában, a 10 milliós Punéban. Unni szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik, és a cégüknél táncórákat szerveztek, amit Tanja tartott. Itt ismerkedtek meg, és álltak össze táncolni a vébére, még az sem zavarta őket, hogy nem egy kasztba tartoznak.

Indiában ugyanis továbbra is fennáll és működik a kasztrendszer. Láthatóan a táncpár között nincs alá-, vagy fölérendeltség, ám ez csak a látszat. A beszélgetés közben Tanja sokszor egy szemvillanással hallgattatja el párját és veszi át a szót. A férfit ez cseppet sem frusztrálja, hozzászokott és tiszteletben tartja, hogy Tanja magasabb rendű.

A vendégek kissé döbbenten mondták, nagyon furcsa számukra, milyen kevesen vannak az utcán, hiszen Punéban például állandóan hatalmas a tömeg.

Mosolyra fakasztotta őket, hogy itt 120 kilométeres utazással már egy másik országba érnek, ott pedig a nagyvárosokban például 50-60 kilométer megtétele után is csak egyik feléből a másikba jutnak. Unni elmesélte, amikor évente háromszor, négyszer hazautazik szüleihez 3000 kilométert tesz meg, és csak a repülőút tart 2.5 óráig, aztán még buszra is kell szállnia.

Megállapították, hogy az európai, magyar és az indiai emberek között a legnagyobb különbség számukra az, hogy itt mindenkinek van saját lakása, háza, amit Indiában csak a legmódosabb rétegek engedhetnek meg maguknak.

– Magyarországon feltűnően sokan sportolnak. Hallottuk, hogy az iskolákban mindennap kötelező a testnevelés óra, nos, nálunk ilyen nincs. Otthon fogalmuk sincs az embereknek, milyen is mozogni, sportolni, hogy mennyi mindent kapunk tőle. Sajnos erre egyáltalán nem költenek nálunk, Pocsék az infrastruktúra, nincs tapasztalatuk, képzettségük a tanároknak, óriási hiányszakma a testnevelő tanároké – magyarázta Tanja.

Unni ehhez hozzátette, mindezek ellenére Indiában nemzeti sportnak számít a krikett és a hoki füves változata, de a labdarúgás és a tenisz is egyre inkább érdekli az embereket.

A táncpár egyetértett abban, hogy az Indiáról létező sztereotípiák többsége valós, hiszen tényleg elképesztő a szegénység, és főleg azért, mert a városokban egyszerűen az emberek többsége nem akar dolgozni, mert érdektelenek. Cseppet sem izgatja őket, hogy előbbre jussanak, hogy bármilyen anyagi javat szerezzenek, hogy tanuljanak, kitörjenek. Viszont az utolsó 15 évben, a globalizáció begyűrűzésével már bontogatja a szárnyát egy új generáció, amelyet a világ más részei is érdekelnek.

– Az internet, a mozi segítségével a fiatalok kezdik felfedezni, hogy az Indián kívüli világ is jó lehet. Egyre többen szánják rá magukat, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Unni most jár először ezen a kontinensen, nekem már többször megadatott, ám nemcsak rácsodálkozunk az itteni életre, hanem élvezzük is – hangsúlyozta Tanja, aki szerint szülőhazájában a bebetonozottnak hitt hagyományok egyre inkább háttérbe szorulnak. Ma már ugyanis a fiatalok eldönthetik, hogy az ősi indiai népviseletet, a szárit hordják, vagy inkább a nyugati stílus szerint öltözködnek. Korábban ez elképzelhetetlen volt. Az egyetemen például, ahol annak idején tanult, megszabták azt is, a nők csak hosszú nadrágot, rövidet nem viselhettek.

Tanja és Unni nemcsak udvariasságból dicsérte a magyar kultúra sokszínűségét. Több ilyen programon is részt vettek és lenyűgözte őket a különbözőség. Azt viszont kissé értetlenkedve fogadták, amikor valaki a magyar történelem ezer évéről beszélt nekik. Indiában ie. 3000-től tanítják ezt a tantárgyat. Lehetne korábbról is, de a diákoknak az már túl sok lenne.

Sokkal több zöldséget esznek

A magyar gasztronómiáról elégedetten szóltak az indiai vendégek. A piacon járva leginkább a sokféle gomba tetszett nekik leginkább. Hozzátették, otthon sokkal több zöldséget esznek, kevesebb húst fogyasztanak. Sajnálják, hogy itt a vegetáriánus koszt kevésbé ismert és kedvelt.