2017.03.01. 18:55
Döntő alvás nélkül is
Veszprém - Két ezüst-, és egy bronzéremmel kezdte versenyszezonját Bécsi Nikolett, a Veszprémi Thai-Boksz SE sportolója a horvátországi Karlovacban megrendezett Európa-kupán.
A már jól megszokott forgatókönyv szerint idén is a horvát sörgyártás egyik fellegvárának számító, Karlovacban (Károlyvárosban) rendezték meg a nemzetközi szezonnyitó Európa-kupa viadalt. A háromnapos megmérettetésen 30 ország 1700 versenyzője lépett küzdőtérre.
Az Európa-kupán három kategóriában is érmet szerzett a veszprémi Bécsi Nikolett Fotó: Vajky László
Bécsi Nikolett sérüléséből felépülve, óvatosan kezdte a light-kontakt küzdelmeket, és taktikus versenyzéssel bronz-érmet szerzett. A második napon, aztán feje tetejére állt a világ, szervezési hiba miatt a veszprémi hölgyet csak a hajnali órákban szólították a küzdőtérre.
Vajky László edző az esetről elmondta: - Úgy döntöttünk, hogy mintegy tizenöt órás készenlét után tanítványom néhány órára lefekszik aludni a kocsiba. Szerencsére edzőként megszoktam, hogy még ilyenkor is érhetnek meglepetések, ugyanis mintegy fél óra alvás elteltével Niki csoportját szólították az egyik ringbe. Gyors ébresztést követően az utolsó felszólítás előtt ringbe tudott lépni, és egészen a döntőig jutott pont-fightingban. Itt a körülményekhez képest, remek mérkőzésen pontkülönbséggel maradt csak alul. Ezután egyből kezdődött az utolsó versenyszáma, ahol szintén a dobogó második fokára állhatott az eredményhirdetésnél.