Sport

2017.06.03. 08:42

Szegedi Veszprém-drukker? Már pedig van ilyen!

Köln – Bár a különböző fogadóirodák szerint a PSG és a Barcelona nyeri a szombati két elődöntőt, a Telekom Veszprém drukkerei ezzel nem feltétlen értenek egyet.

B. Virág Rita

Balogh Zoltán és családja hatodik éve járnak vissza Kölnbe a kézilabda Final Fourra.

- A feleségemmel nagyon szeretjük a kézilabdát, ezért azokban az években is itt voltunk már, amikor még a Veszprémnek nem sikerült idáig eljutnia. Az idén a fiúnkat, Olivért is elhoztuk, ez az út a jutalma, amiért felvették a Lovassyba – mesélte az édesapa.

Zoltánnal és feleségével Krisztával tavaly ismerkedtem meg. A kölni négyes döntőt követően óriási vihar vonult át Németországon és mindannyian a düsseldorfi reptéren ragadtunk. Szerencsére, többek között Baloghék leleményességének köszönhetően, több magyarral összeálltunk és autót bérelve, sikerült hazajutnunk. Most nagyon megörültünk egymásnak, és megosztották velem azt is, szerintük, miként alakul a négyes döntő.

- Tavaly óriási sanszunk volt a győzelemre, mindenkinél jobbak voltunk, szerintem még egyszer ilyen nem lesz. Viszont Köln valamiért agyonnyomja a favoritokat, így rendre azok a csapatok tudnak nyerni, akik ezt a terhet nem cipelik. Gondoljunk csak a Flensburg, a Hamburg, vagy tavaly a Kielce győzelmére. Az eszem most mégis azt mondja, szerintem a PSG nyeri a döntőt – magyarázta Zoltán és ezzel egyetértett felesége is.

Balogh Zoltán (jobbról), fia Olivér és felesége Kriszta hatodik éve járnak ki Kölnbe, a kézilabda Final Fourra

Az ifjú Olivér azonban hallani sem akar a franciák esetleges sikeréről. A Lovassy leendő diákja szerint a Telekom megbirkózik a feladattal és az idén végre hazahozza a serleget.

A Final Four nyitóbuliján Putics Barna, a veszprémiek és a válogatott egykori átlövője is felbukkant. Mint kiderült, ebben a szezonban végleg felhagyott az aktív sportolással, de azért egyáltalán nem szakadt el a szeretett sportágtól.

- Szerintem az nyeri a BL-t, aki a mi elődöntőnkből továbbjut. A másik ágat nem érzem olyan erősnek, mint a miénket. Óriási csata lesz mindkét meccsen, és nagyon szurkolok a Veszprém sikeréért – fogalmazott.

Nem is hinnénk, de akad olyan szegedi kézilabda-barát, aki bizony nem a Tisza-parti együttesért, hanem a Telekom Veszprémért rajong, és ők Kölnből sem hiányozhattak.

Halász Anita (balról az első) és férje, Csönge Attila (balról negyedik) szegediként bizony a Veszprémért szurkolnak. A képen veszprémi barátaikkal a Rajnay-családdal láthatóak

 

Halász Anita és férje, Csönge Attila tíz éve jártak először Veszprém-meccsen, egy baráti család invitálására érkeztek a királynék városába.

A fiatal párt aztán magával ragadta a Veszprém Arénában tapasztalt légkör és hangulat, és azóta bizony ők Veszprém drukkerek. Bár kisfiúk a MOL-Pick Szeged több kézilabdázójának gyermekével egy óvodába jár, és többször ajánlották nekik, menjenek ki otthon is valamelyik találkozóra, ők ezt mindig diplomatikusan visszautasítják.

- Az idén annyira minden ellenünk szól, hogy ezért fogunk nyerni. Szerintünk a klub már nagyon megérdemelné ezt a diadalt. Nyugodtan kezeljenek minket outsiderként, ez okozza majd az ellenfelek vesztét – vélekedett a szegedi házaspár.

 

Kövesse velünk folyamatosan az eseményeket >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!