Sport

2017.07.08. 07:40

Eredményes volt az elmúlt tíz esztendő az Endrődi Sándor iskolában

KÉZILABDA Tíz éve működik az Endrődi Sándor Református Általános Iskola keretén belül a kézilabda-utánpótlásközpont. Az elmúlt években megyei, országos és nemzetközi versenyeken a tehetséges fiatalok tovább öregbítették Alsóörs hírnevét.

Szendi Péter

- Amikor annak idején meghirdettük az úgynevezett Zöldút programot, öt feltételnek kellett megfelelni. Mi szerencsére az országban az elsők között voltunk, akik teljesítettük a kritériumokat, így megkezdődhetett az iskolánkban a kézilabda-utánpótlás nevelése. Nem titkoltan azzal a szándékkal indítottuk mindezt el, hogy növeljük az intézményünkben a gyerekek létszámát. Ez szerencsére bevált, az ország számos pontjáról érkeztek hozzánk diákok, akiknek kollégiumi helyet is tudunk biztosítani - eleveníti fel a múltat Mészáros Károly igazgató.

Az első nyolc osztály részére mindennapos testnevelés van.

Felső tagozatban heti 8- 10 kézilabdaedzés, azok számára, akik komolyabban érdeklődnek a sportág iránt. Mészáros Károly mint testnevelő tanár ugyanakkor megjegyzi, hogy az elmúlt tíz évben sajnos tovább romlott a gyerekek fizikai állapota. - A mindennapos testnevelés időszerűsége nagyon jó, de egyelőre még nem érezteti a hatását. De beszéljünk vidámabb dolgokról is! Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt tíz évben közel húsz korosztályos válogatott kézilabdázó került ki az iskolánkból. Talán a legbüszkébbek Ligetvári Patrikra vagyunk, aki a Veszprém felnőtt csapatában és a válogatottban is megmutatta tehetségét. Ő nemrégiben nálunk járt és a gyerekek nagy örömére élménybeszámolót tartott.

Az elmúlt tíz évben több tornán is eredményesen szerepeltek az alsóörsi kézilabdázók, de futsalban és atlétikában is számos serleget hoztak haza, amelyeket az iskola vitrinjében tárolnak. Százhuszonhét kupát őriznek nagy becsben, mellette pedig egy minikiállítás látható az iskola elmúlt ötven évéről Fotó: Szendi Péter

Annak idején a Zöldút programot Ferenczy Gábor, Hidasi Ferenc, Lipták Gyula és Mészáros Károly indították el. Az elmúlt tíz évben több tornán is eredményesen szerepeltek az alsóörsi kézilabdázók, de futsalban és atlétikában is számos serleget hoztak haza, amelyeket az iskola vitrinjében tárolnak. Százhuszonhét kupát őriznek nagy becsben, mellette pedig egy minikiállítás látható az iskola elmúlt ötven évéről. Ebből is jól látszik, hogy a múlt jól megfér egymás mellett a jelennel, amely eredményes jövőt ígér.

Korábban Lipták Gyula nyugdíjba vonult, nemrégiben pedig Hidasi Ferenc is. Az új tanévtől kezdve Brandt Tamás is segíti a kézilabda-utánpótlás nevelését, akit nemrégiben bemutattak a szülőknek és a gyerekeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!