2017.07.05. 15:40
Kékszalag: A katamaránok akár tókerülő csúcsot is dönthetnek
BALATONFÜRED Minden idők legizgalmasabb tókerülő viadala következik csütörtökön - a résztvevők szerint. A 49. Kékszalag mezőnye 9 órakor rajtol el a mólótól egy vonalban felsorakozva.
- Furcsa izgalom uralja az embert a Kékszalag előtt, hiszen mégiscsak Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő versenye következik csütörtökön - hangsúlyozta a Magyar Vitorlás Szövetség első embere, dr. Kollár Lajos.
Holczhauser András, az MVSZ főtitkára is érdekes vetélkedésre számít. Kiemelte, az időjárás-jelentések szerint melegedő, napos, zivatarokkal tarkított, szeles időt jósolnak, ami kifejezetten kedvezne a vitorlásoknak. Úgy tűnik, az idén elkerüli a vihar a Balaton térségét, amit valljunk be, cseppet sem bánunk. Tavaly a verseny előtti napon jókora vihar csapott le Füredre és több hajót olyannyira megtépázott, megrongált, hogy a mezőny egyik része másnap rajthoz sem tudott állni. Reméljük, ezúttal ilyenre nem lesz példa.
A 49. Kékszalagra nagyjából hatszáz hajót várnak, s az előzetes nevezések alapján nem túlzó a szervezők bizakodása.
A szerdán megtartott sajtótájékoztatón az erőpróba legfőbb esélyesei is szóhoz jutottak.
Az előző évi Kékszalagot a Litkey Farkas kormányozta Festipay nyerte meg Fotó: MVSZ
A külföldiek közül a 2015-ös győztes, Rodolphe Gautier azzal kezdte, reméli, nem változtatták meg az útvonalat. Elmondta, csapatával nagyon élvezték a tavalyi versenyt is annak ellenére, hogy összetört a hajójuk, de az idén egy főnixmadarat illesztettek a hajóra, jelezve, hogy újjászülettek, feltámadtak és újult erővel várják a folytatást.
Roland Gäbler, a tízszeres katamarán világbajnok azt hangsúlyozta, fantasztikus a Balatonon vitorlázni, évről évre óriási fejlődésen megy keresztül a Balaton. A Kékszalagot a tavi vitorlázás ironmanjének tartja.
A tizenkétszeres Kékszalag-győztes, Litkey Farkas arról beszélt, az elmúlt másfél hónapban rengeteget gyakoroltak a csapatával, kiváló szelekben edzhettek.
- Tízcsomós szélre számítok a verseny napján is. Úgy vélem, a Fifty-Fifty a legösszeszokottabb és legerősebb csapat, aki őket meg tudja előzni, azé lesz a végső diadal - fogalmazott a cím-védő.
Litkey Farkas egy remek kezdeményezésről is beszélt, tavaly már a Vedd fel! program mellé állt, amely minden hajóst a mentőmellény viselésére biztatott. Az idén a Légy látható! a mottójuk, ugyanis a látható, érzékelhető ruhaviselet szintén életet menthet a vízen vészhelyzetben.
A Fifty-Fifty csapatát Goszleth Marcell képviselte Józsa Márton kormányos hiányában.
- Rengeteg fejlesztést végeztünk a hajón, s most a gépünk gyorsabb, mint valaha bármikor. Valóban nagyon összeszokott gárda a miénk, ugyanakkor rendkívül eltökéltek is vagyunk, ég bennünk a bizonyítási vágy. Kiegyenlített küzdelemre van kilátás, szerintem még sosem volt ilyen erős a mezőny, mint az idén - fogalmazott.
Vándor Róbert, az RSM kapitánya arról beszélt, igyekeztek a gyenge pontokat csökkenteni és várják a megfelelő pillanatot, amikor megmutathatják, mire képes a hajójuk.
A feltörekvő Kaiser Kristóf, az Extreme Sailing Team vezetője bizakodva tekintett a csütörtöki versenyre, kíváncsian várja, ha a maximumot adják fiatal társaival, az mire lesz elég.