Tapolca

2012.04.23. 09:12

Sokan futottak

Balatonederics - Összesen nyolcvanhárman vettek részt s teljesítették a távot az idei, jelentős érdeklődéssel kísért locsolófutáson.

Szijártó János

A versenyt Tóth Péter polgármester köszöntője után Tóth Béla nyitotta meg, majd a díjakat Páhy Tiborral (többszörös tájfutóbajnok) és Litkey Árpáddal (Magyar Vitorlás Szövetség kapitánya) együtt adták át. A helyszínen minden gyerek ajándékokat kapott a szervezőktől, a nyolc kilométeres távon indulók a locsolófutás szlogenjével és emblémájával ellátott pólót vehettek át.  A szurkolók szórakoztatására a helyi  iskolások mazsorettcsoportja bemutatót tartott. 


 
A 8 kilométert harminchárman futották le. A 40 év feletti férfiak között abszolút győztes lett Kovács Gábor (Veszprémi Honvéd), a második helyen Deák József, a harmadikon Vers Róbert végzett. A 40 év feletti nőknél Hartmanné Papp Éva nyert, a második helyet Paál Éva, a harmadikat Hoffman Hedvig szerezte meg. A 40 év alatti férfiak között Takács Dávid, Bíró Károly Róbert, Fazekas Tamás a helyezettek sorrendje, míg a 40 év alatti nőknél  Szigetfy Ildikó, Hosszu-Baranyi Ildikó, Beke Mónika.  

A 3100 méteres távon a felnőtt férfiak versenyét Balla Szabolcs nyerte, Barcza Gergely a második, Csatos Sándor a harmadik helyen ért célba. Felnőtt nők mezőnyében Csatos Sára Kata nyert, Szőcze Rita második,  Füléné Illés Eszter  harmadik lett.  Az ifjúsági férfiaknál  Polgár László, az ifjúsági nőknél  Somogyi Martina nyert. Az általános iskolás fiúk között Kovács Máté, a lányoknál Kőhalmi Emese végzett az első helyen.   A 400 méteres távon az iskolás fiúk versenyét Böde Eliot, a lányokét Kovács Bianka, az ovis fiúkét  Kirschner-Denk Dávid, a lányokét Molnár Dóra nyerte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!