Tapolca

2014.11.19. 16:03

A cél a zene öröme

Tapolca - A találkozó célja nem a versengés, hanem, hogy minden résztvevő nyerjen a szerepléssel, a zenélés élményével.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt a Járdányi Pál Zeneiskola VII. Regionális Gitártalálkozójának megnyitóján a versenyzők előadását zsűriző Lorenz Dávid, gitárművész. Péni Béla az intézmény igazgatója elmondta, hogy az első, megyei találkozót 1990-ben rendezték az akkori, ma már nyugalmazott igazgató, Kendeh Gusztáv kezdeményezésére. Aztán néhány év szünet következett, majd 2000 óta minden második évben van regionális gitártalálkozó az iskolában.

A pápai Lugosi Ádám a tapolcai Regionális Gitártalálkozón (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Az idei programra Kaposvárról, Keszthelyről, Siófokról, Pápáról, Balatonfüredről, Várpalotáról, Veszprémből, Tapolcáról jelentkeztek versenyzők, akik négy kategóriában mérettetnek meg. A cél a tapasztalatcsere és az élmény szerzés. A délelőtti verseny után az alábbi eredmények születtek. Az 2-es korcsoportban a legjobban Diénes Csenge szerepelt, kiemelt arany minősítést kapott. A 3-as korcsoportban megyénkből a várpalotai Kecse Adrián kiemelt aranyat, a tapolcai Döme Barnabás aranyat szerzett. Az 5-ös korcsoportból a veszprémi Mérő Barnabás kapott aranyat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!