Hit, remény, szeretet egy keresztény orvos értelmezésében

A vendég a keresztény tanítás és a lélekgyógyászat közös pontjairól beszélt. Elsőként a hit kérdését elemezte az ideggyógyászok és a pszichológusok szemszögéből. A felvilágosodástól kezdődően a tudomány fokozatosan elfordult Istentől és a természetfölötti erők létezését tagadva, megfigyelései, állításai alátámasztására más szempontokat kezdett keresni a racionalitás jegyében, mondta. A lelki folyamatokat, a vallási hit létét is az agy és az idegrendszer megismerésen alapuló működési termékének tekintette. Sokan ma is így gondolják, mutatott rá.

Kétségtelen, vannak bizonyos eredeti beállítódások bennünk, ezek a megismerés során nyert hitek, szakszóval attitűdök, amelyek lehetnek örökletesek, de függenek a gyermekkori szocializációtól is. A legáltalánosabb attitűdök közé tartozik a világnézeti, a vallásos meggyőződés is, amely a hitek piramisának a csúcsán áll. S a modern orvostudomány tapasztalati úton azt is tudja már, hogy aki vallásos, aki hívő, annak jobbak az egészségi kilátásai, s betegként a gyógyulási esélyei, amit a statisztikák is bizonyítanak. De fontos, nehogy félreértsük ezt, s a vallást, a hitet tévesen terápiának tekintsük. Szent II. János Pál Fides et ratio enciklikájára utalt, melyben a pápa visszaállítja egyensúlyi helyzetébe a felvilágosodás korától az ész mindenhatóságáig átbillent tudományos felfogást.

Dr. Tringer László

A remény is hasonlóan viselkedik, mint a hit, folytatta. A remény a szabadság birodalma, az ember Istentől kapott szabad akarata a reménykedésben, a remény képességében nyilvánul meg a legteljesebben. A remény ugyanis, bár a múltból veszi tapasztalatait, de a jövőben szabadon átrendezi azokat. Az emberek többsége a pozitív várakozás irányába hajlik. Itt is érvényesül, amit a hittel kapcsolatban mondanak: aki reménykedő, az életesélyei, a gyógyulási esélyei jobbak. A páli himnusz harmadik komponense, az isteni főparancs, a szeretet, a másik embernek a feltétel nélküli elfogadását jelenti. A keresztény tanítás az istenszeretet után felebarátaink szeretetét helyezi elénk: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! . Önmagunk szeretetére, elfogadására viszont kevesebb gondot fordítunk, sajnos, pedig ez akár a harmadik főparancs is lehetne, emelte ki az előadó. Aki ugyanis önmagát nem tudja kellőképpen értékelni, elfogadni, az sérült, és másokat sem képes igazán szeretni. Ebből azután sok-sok lelki konfliktus, lelki betegség is származik.

Az előadást követő beszélgetés során szóba került a helyes önszeretet kapcsán a másik véglet is, amikor az ember csak önmagát tudja szeretni, néha nárcisztikus módon, ami kóros lelki folyamatoknak is jele lehet. Szóba került továbbá a szabadság és a szeretet kapcsolata is, az az érvelés a fiatalok körében, hogy azért nem köteleződnek el házasságban, mert úgy gondolják, az szabadságuk elvesztésével járna. Az elköteleződés, fogalmazódott meg, valójában azt jelenti, hogy az ember él a szabadságával, szabad elhatározással vállalja egy másik emberrel a házaséletet szeretetben. S e vállalás által teljesedik ki igazán a szabadsága és az élete.