Várpalota

2014.08.04. 06:45

Diákok jöttek Petrozsényből

Várpalota - Több magyar várossal ismerkedhettek és számtalan izgalmas programban vehettek részt ismét a júliusi cseretábor alkalmával petrozsényi fiatalok

Gágó Anita

A több mint 15 éves hagyományra visszatekintő tábor ifjú lakóit érkezésükkor Katona Csaba alpolgármester köszöntötte. A diákok számára jutalom volt az egyhetes táborozás, hiszen öt petrozsényi iskola legjobban teljesítő 5-8. osztályos tanulói jöhettek el.

A 21 diák és az őket kísérő 4 pedagógus szállása a helyi erdei iskolában volt. Többek között a Thury-vár látogatása, hagyományőrzéssel való ismerkedés várta őket Palotán, majd ellátogattak Budapestre, hogy megtekintsék a budai várat és a Parlamentet.. A hét folyamán jártak Kisbéren, Komáromban, Balatonfüreden és Fűzfőn is. A főszervező a helyi önkormányzat részéről Borbásné Gazdag Gabriella nemzetközi kapcsolatokért felelős referens, a táborvezetők pedig az Inotai Tagiskola pedagógusai, Holdosiné Varga Zsuzsanna és Szalai Katalin voltak.

Ugyanezen a héten várpalotai tanulók is vendégeskedtek Petrozsényben, őket a Bán Aladár Általános Iskola igazgatónője és a Rákóczi Telepi Tagiskola pedagógusai kísérték el az útra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!