Veszprém

2013.07.05. 13:51

Átadták a Perlaky-díjat

Veszprém város közgyűlésének döntése értelmében Dr. Schiszler Lajos kapta idén a Perlaky-díjat. Az elismerést a Semmelweis-napi ünnepség keretében a Dubniczay-ház egyik emeleti termében adta át Porga Gyula polgármester pénteken.

Marton Attila

A 2000-ben alapított díjjal az egészségügy területén Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkáját ismerik el.

Dr. Schiszler Lajos (balról) Porga Gyulától vette át a kitüntetést (Fotó: Gáspár Gábor)

Köszöntőjében a polgármester hangsúlyozta, a városi díjak között fiatalnak számító kitüntetést a szakma és a városlakók igénye hívta életre. A díjazottról úgy fogalmazott, szakmai munkája mellett emberségből is példát mutatott, majd hozzáfűzte, a közgyűlésnek nehéz feladat volt választania, ugyanis minden veszprémi háziorvos megérdemelné a díjat. A háziorvos olyan bizalmi viszonyt ápol pácienseivel, amely kevés szakmára jellemző, tette hozzá a politikus.

Dr. Schiszler Lajos több évtizeden át dolgozott a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán, a nyolcvanas években két évig Angliában üzemorvos volt, majd 1993-tól kilenc évig a 15. számú felnőtt háziorvosi körzetben dolgozott.

A díj névadója, Perlaky József a 19. század utolsó harmadában előbb körorvosként, majd a város tiszti főorvosaként tevékenykedett. Az ünnepségen közreműködött Márkus Ágnes csellón, valamint Márkus Júlia hegedűn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!