Veszprém

2014.06.06. 18:12

Segítség Dávidnak

Veszprém – Segítséget kérnek a szülők az ötéves Kálinger Dávid gyógyításához. A kisfiú javára korábban már jótékonysági gálaműsort is rendeztek. A szülők most nyitottak bankszámlát, ahova várják az adományokat.

G. Takács Mária

Mint azt lapunkban korábban hírül adtuk, az óvodás kisfiú több mint egy évvel ezelőtt folyamatosan fejfájásra és hányingerre panaszkodott. Az orvosi vizsgálatok során tavaly nyáron kiderült, hogy súlyos agydaganata miatt azonnali műtétre van szükség. A beavatkozás után a gyermek a jobb felére teljesen lebénult, újra meg kellett tanulnia enni, inni és járni. Dávid közel egy éve folyamatos kórházi kezelésre szorul, édesanyja ezért nem tud dolgozni, a család nehéz anyagi helyzetbe került. A kisfiút most is budapesti kórházakban kezelik. A napokban kapja meg az utolsó kemoterápiát, majd heteken belül őssejtet ültetnek be a szervezetébe. Édesanyja, Kálingerné S. Anita folyamatosan vele van, az állandó utazás, a gyógykezelések, a mozgásszervi rehabilitáció nagy terhet jelent a szülőknek, különösen a beültetést követő otthoni, steril szoba kialakítása. Dávid édesanyjától megtudtuk, hogy az őssejtbeültetést megelőző hetek óriási megpróbáltatást jelentenek a kisfiúnak. A család anyagi terhét enyhítendő bankszámlát nyitottak, amelyre köszönettel várják a segíteni szándékozók adományait. További információ a szerkesztőségben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!