Veszprém

2014.12.10. 17:20

Bemutatták az évkönyvet

Veszprém – Bemutatták a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola évkönyvét a napokban.

Marton Attila

Az iskola életét dokumentáló kötet bemutatásán Ifj. Szathmáry Árpád igazgató elmondta, az intézmény jövőre ünnepli 120 éves évfordulóját, ezért a következő évben egy jubileumi évkönyvet jelentet meg az iskola.

Az idei kiadványban – amelyet Barák Róbert, az iskola pedagógusa szerkesztett – a tavaszi zászlóavatásról, az Ifjú Közgazdász Gála díjazottjairól és az iskolai könyvtár működéséről is olvasható egy-egy írás. Emellett a hagyományokhoz híven a tanév menete, a tanulmányi versenyek eredményei, az iskolai sportesemények, az intézmény éves munkaterve, valamint a jeles és kitűnő tanulók listája is helyet kapott a kiadványban. A kötet végén az osztályok névsorai és fotói, valamint az iskola dolgozói szerepelnek. Az igazgató megjegyezte, az évkönyvet a megyei könyvtárba és a megyei levéltárba is eljuttatják.

Porga Gyula polgármester arról beszélt, a kötet megjelenése egyszerre bizonyítja az iskola intellektuális erejét és azt, hogy egy élő, lüktető intézmény a közgazdasági.

Csiszár Miklós helytörténész az iskolai értesítő műfaj veszprémi történetéről beszélt. Felidézte, a Közgazdasági szakközépiskola első értesítője az 1996-97-es tanévben jelent meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!