Veszprém

2016.11.16. 15:49

A remény üzenete - Pro Meritis emlékérmet és Hornig-díjat adtak át

Veszprém – Kovács György Pro Meritis érmet, Purda Zsuzsanna és Kopellerné Tréber Gyöngyi pedig Hornig-díjat vehetett át a városházi ünnepségen.

Balla Emőke

A szociális munka napján azokat köszöntjük, akik elhivatottsággal dolgoznak a rászorultakért, elesettekért, betegekért, mondta Strenner Zoltán, az önkormányzat közjóléti bizottságának elnöke. A szociális munkások közel kerülnek azokhoz, akik életét segítik, sok gondozott családtagként tekint rájuk, a konfliktuskezelésben is jártasak, sokan nehéz terepen – utcán, hajléktalanszállón – dolgoznak. A szociális munkások, gondozók  nemcsak segítséget nyújtanak, de reményt adnak, a  remény üzenetét hozzák a reménytelenségben; felkészülten, elszántan, odaadással végzik munkájukat. Elsőként az ember segít, utána a szakember, a bizottsági elnök szerint fontos, hogy a szociális munkások lélektől lélekig érnek, nemcsak a testet gondozzák, de a lelket is.

Az önkormányzat 2001 óta adja át a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásban, vagy a szociálisan rászorulók támogatását vállaló civil szervezetekben, társadalmi szervezetekben tevékenykedő, Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére a Hornig-díjat. Idén az elismerést Purda Zsuzsánna és Kopellerné Tréber Gyöngyi kapta. Purda Zsuzsánna jogász, 1978 óta foglalkozik gyermekvédelemmel. A gyermeki jogok érvényesülésének határozott és hiteles képviselője, nevéhez fűződik a Gyermekjogi abc című könyv elkészítése, kiadása. A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet családjogi és gyámügyi szakmai tanácsadója, valamint a Gyámhivatalok Országos Konferenciájának szervezője is volt. Kopellerné Tréber Gyöngyi 1983 óta dolgozik a gondozás területén. Kezdetben csecsemő– és gyermekgondozásban, napjainkban pedig az idősellátásban végzett és végez példaértékű munkát. A 2. számú Gondozási Központ vezető feladatait is ellátja.

A segítő foglalkozások dolgozóinak napján Porga Gyula polgármester Pro Meritis emlékérmet adott Kovács György háziorvosnak. Az egyetem elvégzése után a Veszprém megyei kórház belgyógyászati osztályán, majd a márkói körzeti orvosi rendelőben dolgozott. 1982-ben került Veszprémbe. Az egészségügyi osztály osztályvezető-helyetteseként vezetői feladatokat is ellátott. Munkatársaival való kapcsolata példaértékű, szervezőképessége kiváló. Betegeivel türelmes, bensőséges, megértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!