Veszprém

2016.11.28. 12:37

Vezetési termet avattak

Veszprém – Hétfőn délelőtt a Megyeházán mutatták be a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság (VMVB) új vezetési termét.

Heffler Péter

Rendhagyó módon kezdődött a VMVB legutóbbi, hétfői ülése, ugyanis ez alkalommal adtak át a szervezet új koordinációs termét, mely a Megyeháza I. emeletén működik majd.

– Egy jól és gyorsan működő információáramlást szeretnénk elérni a megyében, kihasználva a 21. századi infokommunikációs eszközöket – kezdte Takács Szabolcs kormánymegbízott a hétfői sajtótájékoztatón, melyen az ajkai, pápai, zirci, balatonalmádi, veszprémi járási hivatal munkatársai is láthatók voltak egy képernyőn, köszönhetően az átadott technikának, mellyel konferencia beszélgetés is lehetséges.

Fotó: Heffler Péter

– A közelmúltban próbáltuk támogatni azokat a szerveket, amik a védekező és szervező munkában részt vettek az elmúlt években, és eljutottunk oda is, hogy ezeket a járási hivatalokat felszereltük laptopokkal, hogy kapcsolatba is tudjunk lépni velük, a közel 1,2 millió forintból megvalósított vezetési teremben. Ezáltal tíz járási hivatalt tudunk egyszerre elérni, és azonnali kapcsolatot létesíteni velük. Külön örömteli, hogy még a téli időjárás beköszönte előtt át tudtuk adni a termet, hiszen amikor egy esetleges hóhelyzet beköszönt, a helyi védelmi bizottság tagjai egyből fel tudják venni a kapcsolatot az elérni kívánt térséggel, még akkor is, ha a közlekedési viszonyok nem teszik lehetővé, hogy személyesen ott legyenek az adott helyszínen. Ez gyorsabb információáramlást tesz lehetővé, míg a terem természetesen másodsorban járási hivatalvezetői értekezletek, akár egyeztető megbeszélések megtartására is alkalmas a későbbiekben. Szeretnénk elérni, hogy Veszprém megye még biztonságosabb hely legyen, amihez az itt megtalálható infokommunikációs eszközök, és ez a terem nagyban hozzájárulnak – tette még hozzá Takács Szabolcs, aki elmondta, hogy a jövőben még több szervezetet szeretnének bekapcsolni, így például a rendőrséget, a katasztrófavédelmet és a közútkezelőket is. A terem átadása után a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a védelmi igazgatási feladatokra még különféle eszközöket adott át megye lakosságának védelmében működő szervezetek részére, így például a Magyar Honvédség KIKNYP 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központnak Alutent sátrat kiegészítőkkel és mobil hangosító szettet, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak negyvenkét darab kordonelemet, a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetnek pedig teafőzőket, rozsdamentes termoszokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!