Veszprém

2017.02.01. 19:30

Jól működő közösség

Veszprém - Két és fél évtizede színesíti a Cholnoky-városrész életét a helyiek által megalapított nyugdíjasklub.

Marton Attila

Az 1991-ben alakult csoport jelenleg hetven taggal működik, többségük, mintegy nyolcvan százalékuk a városrészben lakik, mondta kérdésünkre Pájerné Pichler Edit, a Cholnoky Nyugdíjaskub vezetője. Hozzátette, foglalkozásaikat keddenként tartják a Cholnoky Klubkönyvtárban, amelyekre az aktuális népszokáshoz vagy ünnephez - húsvét, nőnap, március 15. - kapcsolódó műsorral készülnek.

Kevés nyugdíjasklub büszkélkedhet azzal, hogy saját néptáncegyüttese és énekkara van, a Cholnoky ezek közé tartozik. Mindkét csoport csaknem húszfős, és a művészeti együttesek nem csupán a klubéletet színesítik. A klubvezető megjegyezte, városrészi rendezvényen, például nyárbúcsúztatón is bemutatkoztak már az együttesek, valamint a Cholnoky iskolában is műsort adtak, sőt, a megyében más településekre is meghívják fellépni őket, kétszer pedig Bajorországban léptek fel.

A Cholnoky Nyugdíjasklub közelmúltban megválasztott új elnöksége. Középen Pájerné Pichler Edit klubvezető (balról a harmadik) és Hodossy Gábor alelnök (balról a negyedik) Fotó: Cholnoky Nyugdíjasklub

1985 óta él a városrészben Hodossy Gábor, a klub alelnöke. Elmondta, bár nem célirányosan ide szeretett volna költözni - egyszerűen itt talált megfelelő lakást -, de döntését azóta sem bánta meg, és fel sem merült benne, hogy elköltözzön. Szerinte a városrész előnyei közé tartozik, hogy közel van a belvároshoz, mégis csendes és nyugodt. A településrészen bölcsőde, óvoda és iskola is működik, a kulturális intézmények közül pedig könyvtár található itt.

Hozzátette, számos bevásárlási lehetőség akad a városrészben, köszönhetően az elmúlt években átadott üzleteknek. Az alelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy számos zöldterület és park található a Cholnokyn, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a megyeszékhely egyik legélhetőbb területe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!